Serendipity

Sajnos ha egy ismerőssel, baráttal vagy barátnővel szeretnénk beülni valahova egy-két pohár sörre vagy borra, szinte elkerülhetetlen, hogy az este végeztével ne áradjon belőlünk a dohányszag. Ha minden igaz, januártól ez a probléma megszűnik, de addig is az alábbi felsorolásból nyugodtan választhatsz magadnak esti találkahelyet. A félreértések elkerülése végett: a listában csak olyan helyek szerepelnek, ahol valóban megvalósul a füstmentesség, tehát legalább külön helyiség van kialakítva a nemdohányosok számára.

1. BARbár Café-Chocolate:

Előnyök: Alapjáraton még asztalt sem kell foglalnod hozzájuk. Újabban igyekeznek minden pénteken szervezni valamilyen rendezvényt, például élő jazz-estével egybekötött pálinkakóstolót, sangria-estet, mojito-estet, kávénapot. A kávézó hangulatos, szeparéval és kisebb terasszal is rendelkezik. A benti rész egésze füstmentes.

Hátrányok: Sajnos vasárnap zárva tartanak, és a sörkedvelők pillanatnyilag csak Sopronit választhatnak.

2. Sirius Teaház/Altair Teaház

Előnyök: Mindkét teázó a Nemzeti Múzeumtól pár perc sétával megközelíthető,valószínűleg közös a tulajdonos is. A hét minden napján beülhetünk este tíz óráig. Érdemes asztalt foglalni, mert a sok kis kuckóba általában csak így juthatunk be. Ennek ára 600 Ft fejenként, viszont lefogyasztható. Az árak a budapesti középmezőnyhöz tartoznak. A bejárathoz közelebb található a dohányzó rész, de beljebb ebből nem érződik semmi. Vízipipázásra is van lehetőség.

Hátrányok: Ha alkoholizálni is szeretnénk, akkor csak az Altair-t célozhatjuk meg (bár nem értem, milyen megfontolásból alakult ez így). Ez utóbbiban télen jobban tesszük ha lent foglalunk asztalt, mert az emeleti részek elég huzatosak - utolsó tapasztalataim szerint.

3. Gold Center Biliárd

Előnyök:Külön emeletet kapott a nemdohányzó biliárdterem, így garantáltan elkerül minket a bagószag.Háromféle csapolt sörből választhatunk, tisztességes a koktélkínálat, és a szomszédos Don Pepéből még pizzát is felhoznak nekünk. Csúcsidőben is akad szabad asztal.

Hátrányok: A dohányos részleg hangulatosabb, többen is szoktak lenni.

4. Csészényi Kávézó

Előnyök: Jópofa figyelmeztető táblákkal és egyéb poénos retrótárgyakkal felszerelt kávézó. A különösen finom forrócsoki mellé naponta más-más kézműves süteményeket kínálnak.

Hátrányok: Foglalás nélkül beesni szinte biztos csőd.

A szédületes kínálatot felvonultató kávézóban a nagy melegben jól esik egy finom limonádé vagy jegescsoki, de pénteken inkább  a férfias italok kerülnek majd előtérbe.  Ez az erősebb nem tagjainak dupla öröm, hiszen a kóstolóval kapcsolatos vélemények alapján talán könnyebb lesz a jelenleg még hiányzó  állandó pálinkakínálatot is összeállítaniuk.

Május 27-én este héttől zárásig az Agárdi, a Bolyhos és az Árpád pálinkáké lesz a főszerep a Papnövelde utcában. A lelkes tulajdonosok időről-időre különböző rendezvényekkel csalogatnak minket, és aki járt már a BARbár estjein, az tisztában van vele, hogy  ezek általában teltházzal zajlanak.  A gyümölcspárlatok mellé többféle kolbászt is kóstolhatunk, sőt akár a teraszon is falatozhatunk majd.  A belépő  4000 Ft, amely magában foglal  5x2 cent pálinkát, háromfajta kolbászt + ásványvizet, valamint egy garantáltan kellemes estét. Aki pedig a péntek elmúltával úgy érzi, hogy  szívesen tesztelné tovább a helyet, annak érdemes figyelnie a Facebook-oldalukat, ugyanis Viki és Tomi folyamatosan újabb programokon töri a fejét. A közeljövőben  például meggypálinkakóstolót és házi készítésű bonbonestet terveznek.

További információ és asztalfoglalás:

 http://barbarcafe.hu

http://www.facebook.com/Viki.Tomi

A Prága sajnos újabb példája annak, milyen könnyen eshet a színvonala egy sokáig  közkedvelt és zsúfolásig telt kávézónak.

  Éveken át a Kálvin tér egyik legjobb helyének tartottam ezt a helyet, de sajnos az elmúlt fél évben rá kellett ébrednem, hogy nem pillanatnyi hanyatlásról van szó, hanem fokozatos színvonalesésnek lehettem tanúja. A csúcsidőben még mindig jó kihasználtsággal működő kávéházat őszintén szerettem volna ajánlani mindenkinek, de sajnos bizakodásom ellenére az is megkérdőjeleződött bennem, hogy egyáltalán jövök-e még ide.

  Az már hosszú idő óta nyilvánvaló, hogy a 2 felszolgáló rettentően kevés ennyi vendégre, így ugyan érthető, de egyáltalán nem elfogadható az, hogy az asztal elfoglalásától számítva bő negyed órát kellett várnunk, hogy kávélapot is kapjunk az eleve kirakott sör-és koktéllap mellé. Mindazonáltal ezt még talán el is néztem volna a körülményekre való tekintettel, de a rendelés felvételéig még legalább ugyanennyi idő telt el. A fiatal hölgy próbálta memorizálni a felsorolt tételeket, de már ekkor is érezhető volt, hogy sok lesz ez neki. Lehet, hogy én sem tudnék 5-6 dolgot fejben tartani, de szerintem belefért volna az is, hogy feljegyezze.           

Sajnos a rendelés leadásától sem pörögtek fel az események: úgy 10-15 perc után első körben megkaptam a zöldalmás-mentás limonádét, párom egy üveges Delirium Tremens sört és egy hosszúkávét. A fiatalabb felszolgálólány elnézést kért egyébként a várakozásért, azért ez pozitívum. Kicsit később érkezett meg a Cafe Dolce Vita néven futó ”írkrémes kávéfantázia”. A sör értelemszerűen nem okozott meglepetést, a hosszúkávé rendben volt, de a másik két tételről már nem mondhatom el ezeket. A kávékoktél kicsit kesernyés volt, az írkrémnek nyomát se találtam, talán maga a kávé sem volt jó. A mélypont azonban meglepetésemre a limonádé volt, melybe 1-2 már helyenként barnára rohadt mentalevelet tettek, ami miatt csak a zöldalma íze érződött az italban. Igaz voltam már olyan helyen is, ahol egy ilyen malőr ihatatlanná tette a limonádét, tehát lehetett volna rosszabb is a helyzet.

 A kiszolgálást sem éreztem különösebben kedvesnek, a sok munka miatt nehezen vettek észre, sokáig vártunk a számlára. Itt véletlenül egy ezressel többet adtam a hölgynek, amit magától nem vett vagy nem akart észrevenni, és első szólásra nem is értette a dolgot; végül hiába kért zavartan elnézést, valahogy nem semlegesítette a rossz érzésemet, sőt ez is csak megerősített abban, hogy egy jó ideig biztosan elkerüljem a Prágát.

Kiszolgálás: 1/5

Kínálat: 4/5

Minőség: 2/5

Ár/érték: 3/5

Ha Egerben járok, lehetőség szerint mindig ellátogatok ebbe a nosztalgikus hangulatú kávékuckóba, mely közvetlenül a Dobó Tér mellett található.

A helyiség nagyjából akkora, mint az Azték Choxolat itt Budapesten, és legalább annyira ízlésesen van berendezve. Itt nem árulnak zsákbamacskát:a pult mögötti polcon  felcímkézett befőttesüvegek sorakoznak a hozzávalókkal, ami egyrészt jól mutat, másfelől a nagymama isteni lekvárjait juttatja az ember eszébe, így passzol a hely alapkoncepciójához.

 Nekem valamiért nagyon tetszik, ha krétával felírt tábláról olvashatom az itallapot, és itt tényleg annyiféle dolgot kérhetünk, hogy praktikus szempontból is nyerő ötlet volt ezt a megoldást választani. Az alábbiakban csak a hagyományosabb kávékat és forrócsokikat láthatjátok:

 A másik hasonló méretű táblán a forrócsoki-választék olvasható,és itt is akadnak furcsa párosítások, melyeket érdemes végigkóstolni. Még különlegesebbé teszi a helyet - és éppen ezért a  kávéimádóknak maga a kánaán lehet -  hogy kimérve bécsi, francia és olasz pörkölésű szemeskávét is árulnak, igaz, jó mélyen kell a pénztárcánkba nyúlni ezért az élményért.

 Mivel az Arabica-t elég régen fedeztem fel, és inkább egy átfogó ajánlónak szánom a cikket,nem nagyon készült kép az ott fogyasztott italokról. A hangulatot, a kedves kiszolgálást és a minőségi forrócsokikat figyelembe véve ez az apró kávézó legalább annyira a szívemhez nőtt, mint az Azték csokizó. Ráadásul itt még kevésbé is visel meg minket, ha nem kapunk asztalt első körben, hiszen arra a fél-egy órára  Egerben akad bőven felfedezni való.

Kiszolgálás:5/5 (ha jól figyeltem meg,ketten váltják egymást, mindketten közvetlenek,barátságosak)

Kínálat:5/5

Minőség:5/5

Ár/érték: 5/5 (mivel pesti árakhoz szoktam, még olcsónak is érzem)

(nincs honlapjuk)

A mostani beszámolóm nem titkolt célja, hogy meggyőzzem az olvasókat arról, hogy biztosan létezik olyan étterem Budapesten, amely annak ellenére, hogy a   Michelin-kalauzban szerepel, még teljességgel élvezhető modorosság, öltöny és feszengés nélkül is.

 A Csalogány 26 tavaly kapott Bib Gourmand díjat a 21 Magyar étterem, a Bock bisztró és az  Arcade mellett. A nem sok bizalmat keltő név ellenére mindkét alkalommal mikor ott jártam tele volt a hely - bár azért azt hozzá kell tennem, hogy összesen 7-8 asztalból választhatunk. Az ott töltött közel 3 óra alatt újra megbizonyosodtam afelől, hogy itt tényleg egészen különleges estét tölthet el az ember - természetesen  a színvonalnak megfelelő árért.

 Az étterem ebből adódóan nem túl tágas, sőt kifejezetten családias, és valamitől majdnem úgy éreztem magam, mintha egy ismerősömnél vacsoráznék. Kétféle menüből választhattunk négy-, illetve nyolcfogásos vacsorát. Mi a kevesebbet vállaltuk be, és ez bőven elég volt.

  Már a rendelésnél feltűnt a pincér figyelmessége: mivel az én összeállításomban egy előétel, egy főétel és két desszert szerepelt (míg párom egy szokásos menüt választott desszert nélkül), így érdeklődött, hogy szeretnénk-e összehangolni az étkezést, illetve a sorbet-t az előétel után, vagy az étkezés végén szervírozza-e. Az utóbbi mellett döntöttünk. Még az előfogás érkezése előtt étvágygerjesztőként kaptunk enyhén sós, francia házivajat helyben készült brióssal és kenyérrel. Úgy láttam a többi asztalnál pótolták is folyamatosan, ez nálunk elmaradt, de ez nem jelentett különösebb problémát. A vaj friss volt és érezhetően nem bolti jellegű, a hozzáadott briós inkább minizsemlének tűnt ízre és állagra, de látszott ezen is, hogy nagy gonddal készült.

Miután ezt elfogyasztottuk, már kezdtem ráhangolódni a menü első résztvevőjére, de előbb még  várt ránk egy apró megmérettetés  egy marinált pontyfalatka személyében. Nem kellett sokat küzdenünk vele, könnyű és ízletes volt, vékony, ropogós panírban.

 Ezután kezdődött csak el maga a vacsora: kezdetnek füstölt pisztrángkrémet választottam marinált Szent-Jakab kagylóval. A vizuális élmény lenyűgözött! Annyira aprólékosan volt összeállítva a tányér, hogy egyértelműen látszott, hogy örömmel készült. Ennek további bizonyítéka  -  amit sajnos nem tudtam megörökíteni -  hogy párom a kinyíló konyhaajtóban egy pocakos szakácsot pillantott meg, aki szelíd mosollyal éppen a hozzávalókat rendezte egy tányérra.

  A főételem hosszas töprengés után  szopósmalacsült lett sárgaborsóval, melynek annak ellenére szerettem volna egy esélyt adni, hogy nem kimondottan az én világom, és bárhol máshol találkoznék vele, biztosan továbblapoznék. A kép minden bizonnyal meggyőzi a kicsit zsírosabb húsokat kedvelőket, hogy ez szinte tökéletesen van elkészítve, nekem sajnos még itt sem jó választás ez. A hús egyébként puha, olvad a szájban, a köret pedig felülmúlta a várakozásomat: roppanós, friss, és még küllemre is jobban fest, mint ahogy elképzeltük. A többi ételhez képest ez nagyobb adag volt, más helyeken is tisztességes  főétel lenne.

Még a választott desszertjeim előtt egy kis pohárkában érkezett egy előédesség: kókuszos piskóta csokoládéval és tonkababbal. Remek ízesítés, a piskóta habkönnyű, és bár felespohárban szolgálják fel mégsem éreztem kevésnek.

Ekkorra már kifejezetten jóllaktam, de még hátravolt egy sorbet és egy nagyon különleges joghurtzselé. A rebarbarás-epres sorbet igazi csemege volt: egyértelműen helyben készült, nem túl édes, intenzív ízű gombócokat kaptunk, megfelelő adag volt ez is.

Befejezésképpen kipróbáltam egy számomra nagyon bizarrnak hangzó kompozíciót. A joghurtzselé sáfrányos spárgakrémmel és citrommal egyszerűen gyönyörűen volt elkészítve: a rétegek szigorúan követték egymást, középen zöld csík választotta el őket egymástól, szóval hihetetlenül jól nézett ki, így félig már meg voltam győzve.Viszont ez volt az este azon pontja, ahol a szokatlanra való nyitottságom csődöt mondott: a sáfrány sem elsőre sem később nem illik nekem bele a pohárba, a spárgát sajnos még ebben az állapotában sem tudom a szívembe zárni, a citrom pedig nem elég intenzív a másik kettő kiegyenlítéséhez -  igaz nem is erre hivatott. A pohár aljában üldögélő joghurtzselé hasonlít ízvilágában a panna cotta-ra, sajnáltam, hogy nem került feljebb,mert így csak a spárgás rész elfogyasztásával lehetett hozzájutni. Így az utolsó rendelt fogás volt számomra az egyedüli gyenge pont, de ez sem az elkészítés hibájából adódott, csupán rendeltem egy spárgás ételt, ami nekem általánosságban sem ízlik.

Ha mindezzel nem telítődtünk volna el, egy amolyan utolsó ráadásként újra helyben készült finomság érkezik, amelyből bevallom képtelen voltam már enni, de párom szerint méltó befejezése volt az estének.

 Egyébként ő még rendelt egy levezető kávét, amit csak azért kell megemlítenem, mert a kiegészítőkben megint megmutatkozik az egész helyre jellemző igényesség:

A Csalogánynak meghatározott célközönsége van, de valószínűleg a legtöbben – mint minden Michelin által ajánlott helyet -  a budai elit éttermének gondolják, ahol fényűző teremben miniatűr adagokat szolgálnak fel a modoros pincérek, és ahonnan több tízezer forint kiperkálása után is éhesen távozik az ember. Nos, erre az étteremre a fentiek közül egyik sem illik.  A ráadás-falatokkal együtt fejenként nyolc adag ételt kóstolhattunk meg, és ha valaki az elegancia miatt vonakodik eljönni, annak elárulom, hogy még farmernadrágos vendéget is láttam. Az az alábbi kép is jól visszaadja a hangulatot:

 A három pincér mindvégig nagyon figyelmes volt, amint elfogyott az ásványvíz vagy a bor, rögtön pótolták.  Sőt egyikük még azt is észrevette, hogy nem ürül a borospoharam, így egy alkalmas pillanatban rákérdezett páromnál, elvigye-e.

Egyetlen dolog ért váratlanul: tavaly mikor itt jártam, nem számolták fel az ásványvizet, és mivel most is kancsóból pótolták, amiből nehéz nyomon követni, mennyi is fogyott belőle, meglepett minket, hogy 1600 Ft-ot számoltak fel érte.

A két négyfogásos menüért,egy üveg borért, kávéval és vízzel borravaló nélkül összesen 24 000 Ft-ot fizettünk. Ez a 4 grátisz fogással együtt több mint elegendő mennyiség volt nekünk.

Kiszolgálás:5/5 (hihetetlenül gyors és figyelmes, de még éppen nem zavaróan az)

Kínálat:4/5 (lehetne kicsit színesebb a húskínálat, szívesen megkóstolnék egy kacsamellet például)

Minőség:5/5 (ami itt készül az kivétel nélkül csodásan és gusztusosan van elkészítve, minőségi alapanyagokból)

Ár/érték: 5/5 (csak a maga kategóriájában érdemes értelmezni; ennek megfelelően maximális pontszámot érdemel)

Budapesten található egy igazán különleges koktélbár, ahová a kiváló alapanyagokon kívül azért is érdemes betérni, mert itt minden képzeletet felülmúló kínálattal találjuk szembe magunkat.

   Az már eleve elismerésre méltó, amikor egy budapesti vendéglátóegység felkelti a külföldi média figyelmét, pláne akkor, ha ez konkrétan a New York Times honlapjának ajánlásaként jelenik meg. Önmagában ez is elég erős motiváció lenne a teszteléshez, de engem a munkahelyemen sikerült meggyőzni róla, hogy ezt egyszerűen muszáj kipróbálni.

  A honlapon nézelődve kialakult bennem egy bizonyos kép a hely atmoszféráját illetve a megcélzott vendégkört illetően, amire aztán az ott látottak lazán rácáfoltak: semmi fényűzést, modorosságot nem tapasztaltam, viszont ízléses volt a berendezés, figyelmes a kiszolgálás és legszívesebben végigkóstolnánk a kínálatot.

  A jól felszerelt bárpulttal szemben telepedünk le, ahol folyamatos munka zajlik. A rendelés előtt némi pontosításra van szükségem, ugyanis itt nem minden ital alatt találjuk meg a pontos összetevőket:  a long drinkek közül felkelti az érdeklődésem a Spicy&Stormy, amiről  azt a titokzatos információt kapjuk, hogy „Sailor Jerry az amerikai tetováló művész viharos élete long drinkes pohárban”.   Pincérünk, Roland beavat bennünket, hogy ez egy fűszeres rummal kevert, gyömbérsört és kevés Angosturát tartalmazó ital. Csábítóan hangzik, de a sörallergiám miatt inkább kihagynám, mire megnyugtat, hogy ez voltaképpen nem is tartalmaz semmit a hagyományos sörből, így nem kell tartanom tőle. Ahogy később utánanézek, ez valóban az én tudatlanságom volt (csupán sörélesztő van benne, szerencsére ez nekem se okoz gondot), és elsőre remek választásnak bizonyult: a fűszerek erőteljesen érződnek az italban, de nem uralkodnak el túlságosan benne, és ahhoz képest, hogy csak alkoholból áll össze a koktél, nem túlzottan tömény.

Lassan el is fogy az italom, amikor Roland érdeklődik, hogy ízlik-e a kompozíció, és csak úgy kedvességből hoz nekünk egy tál wasabis földimogyorót, illetve tortillát. A hely egyébként ekkorra megtelik, mellettünk egy hangosabban mulató társaság ül, szóval az igazi kocsmahangulat is adott. Tovább böngészem az itallapot: bár megfogadtam, hogy semmi esetre sem szabad hagyományosat rendelni itt, azért megalkuszom magammal és egy Bazsan Mojitot teszek próbára, ami a mindenhol kapható változattól eltérően a rum helyett  maracujalikőrrel készül. Ez kevésbé szokatlan ízvilágú, és szintén remekül van elkészítve.

  Nem sokkal később újabb tál érkezik az előző csemegéből, és miután barátnőm a második koktélon is túl van, a pincérünk rövidesen visszatér hozzá egy pohár uborkás vízzel.

Az eddigi  élmények még jobban meghozzák a kedvemet a további kísérletezéshez, de a koktél alattomos utóhatásaival számolva – melyek egyébként teljesen kimaradtak – inkább úgy döntök, hogy kérjük a számlát, de biztosra veszem, hogy  hamarosan visszatérek még egy fordulóra.

Kiszolgálás:5/5 (kedves, figyelmes, tud ajánlani, ezen kívül  két tál wasabit és egy pohár vizet is kaptunk grátiszba)

Kínálat:5/5 (a széles választékon túl kreativitásból és merészségből sincs hiány)

Minőség:5/5 (az alapanyagok és az elkészítés)

Ár/érték: 5/5 (az általunk fogyasztott koktélok 1650 Ft-ba kerültek egységesen, ami ezért az élményért teljesen jogos)

Boutiq Bár