Serendipity

Szántó Tiborral fél évvel ezelőtt találkoztam először, amikor egy Etyeki borpincében csoki-bor összekóstolót tartott. Akkor egy kis ízelítőt kaptunk a kezdő csokikurzus anyagából, és legalább tízféle kézműves csokoládét kóstolhattunk meg. Tibor többek között a Belga Csokoládé Akadémián szerzett tapasztalatokat, 2008 óta pedig szívvel-lélekkel készíti saját csokoládéit és trüffeljeit szigetszentmiklósi műhelyében. Édesapjával együtt vezetik a vállalkozást,aki a csokikurzuson is besegített a szervezésbe.

A kurzus helyszíne a Central European Wine Institute volt, ahol Tibor mint bor-és gasztronómiai szakember rendszeresen tart órákat. Amikor mindenki elhelyezkedett, bemelegítésként kaptunk egy bögre forró csokit egy kis kakaós keksszel. A keksz sima bolti volt, viszont a forrócsoki tökéletes kezdés volt: kellemesen telt ízű, az átlaghoz képest kevésbé édes italt kaptunk, egészen más élmény volt, mint amihez hozzászokik az ember.

A kellő ráhangolódás és némi technikai galiba után kezdetét vette a közel két órán át tartó kezdő csokoládékurzus. Az első bíztató jel az apró trüffelekkel és táblácskákkal kapcsolatban ekkor ért, ezek ugyanis sokkal jobban bírják a hőt, a trüffelek teljesen egyben voltak, és a táblák is csak a kurzus vége felé hagytak nyomot a kezünkön.

Kezdésképpen a csokoládé alapjául szolgáló kakaóbabbal és magával a kakaófával ismerkedhettünk meg közelebbről, majd kézbe is vehettük őket.  Elég kényes növényről van szó, melyet alapvetően kétféle módon termelnek: a vadon termő fajták szimbiózisban élnek más, magasabb fákkal, melyek egyben védelmet nyújtanak a kakaónak (Criollo, Arriba), míg a hagyományos ültetvényrendszerben inkább a tömegtermelésre alkalmas Forastero van jelen. E három kakaóbabfajtából a Criollo a legjobb minőségű, ám sajnos ez csupán a világ össztermelésének 1%-át teszi ki. Képzeletemben a kakaógyümölcs egyértelműen barna volt, de mint kiderült, érett állapotban sárga vagy lila színű. Egyes vidékeken nem él meg az a rovar, ami beporozná a fát, így ott a lakosok kézzel végzik el ezt a munkát.  Az itt dolgozó minőségellenőrök szavatolják, hogy csak a hibátlan alapanyagok kerüljenek tovább az európai és amerikai gyárakba, ahol maga a táblás változat elkészül. A trópusi területeken nincsenek is ilyen üzemek, hiszen a magas hőmérséklet miatt nem tudnak a kakaóval dolgozni. Az ilyen érdekességek mellett gyakorlati tanácsokat is kaptunk: a jó csokoládét nem a kakaószázalék,hanem az alapanyagok minősége határozza meg, és kizárólag a következő összetevőket tartalmazza: kakaómassza, kakaóvaj, cukor és természetes vanília (a tejcsokoládé esetében ehhez még hozzájön a tejpor). A silány minőségű táblákat onnan tudjuk felismerni, hogy a minimális kakaótartalom mellett a kakaóvajat hidrogénezett növényi zsírral helyettesítik. Ez sajnos nem meglepő, hiszen a kakaóvaj meglehetősen drága, az ára 5000 Ft/kg körül mozog, de nem csak az édességiparban alkalmazzák: állítólag a benne sült vagy ezzel panírozott húsnak csak az eredeti íze marad meg, és puhává válik (a Csalogány26-ban is előszeretettel használják).

Az előadás közben folyamatosan haladtunk a szakszerű kóstolással is, a végére pedig már kifejezetten nehezemre esett legyűrni a falatokat, persze nem azért, mert nem ízlettek, hanem egyszerűen telítődtem a csokoládéból. Az előző kóstolósorhoz képest kissé egyhangú volt a kurzus kínálata: míg nyáron volt néhány, kifejezetten a borokhoz kigondolt töltött és gyümölcsös trüffel, ezúttal ezek kimaradtak, így nekem kissé tömény lett a végeredmény. Ugyanakkor érthető, hiszen ez tanóra volt, és a töltelék elnyomta volna a kakaó ízét. Ha választanom kellene, talán a grenadai és a jamaicai csokoládék álltak legközelebb az ízlésemhez. Befejezésképpen az utolsó, venezuelai tételhez még egy hozzáillő vörösbort is megkóstolhattunk, majd teobromintól kipattanó szemekkel és teli hassal hagytuk el a helyszínt.

Eddig csak kisebb borfesztiválokon jártam, ezért nagyon kíváncsian vártam, hogyan néz ki egy ilyen  nagyszabású rendezvény a Várban. A pár héttel ezelőtt lezajlott Sörfesztiválon szerencsére már kellemesen csalódtam,és ez itt is folytatódott: sem modoros újgazdagokat, sem részegen ordítozó fiatalokat nem láttam, csupa jókedvű, kulturált ember vett körül minket. Annyit azért hozzá kell tennem, hogy szombaton iszonyú hőség volt és szinte semmi légmozgást nem tapasztaltunk, így sajnos többször is láttuk szirénázva elhajtani a mentőautót. Azonban valószínűleg csak  a meleg miatti rosszullétről lehetett szó, amit az is alátámaszt, hogy az egyik ápoló nevetgélve beszélgetett a hölggyel, miközben az autóba tették, így mi is kicsit megnyugodtunk.

Már a belépésnél feltűnt, hogy a sörfesztiválhoz képest sokkal több kiállító volt jelen, így bőven volt miből válogatni. Egyedül az ember pénztárcája szabhatott határt a kóstolásnak, pláne úgy, hogy az elég borsos árú belépő (2500 Ft), csupán egy kóstolópoharat és egy pohártartó szütyőt tartalmazott, ami szép emlék ugyan, de azért legalább egy deci bor beleférhetett volna még. Szerencsére nekem sikerült két jegyet nyernem, így ennyivel is beljebb voltunk a végére, azaz inkább ennyivel többet költöttünk:). A néhány hete lezajlott Mesterségek Ünnepének résztvevői adtak egy kis ráadást, így azok is kaptak némi ízelítőt a hangulatból, akik nem tudtak kilátogatni a rendezvényre.

Konkrét terv nélkül indultunk útnak, de annyit azért kikötöttünk, hogy a St.Andrea standjához vezet az első utunk. Itt a már ismerős tételekből kértünk egy-egy pohárral (lsd. lejjebb a felsorolásnál),és kimondottan jó áron kaptunk igazán kitűnő borokat (a Hangács bikavér boltban  4400 Ft, itt pedig már 400 Ft-ért ihattunk egy decit). Az ő standjuk eléggé el volt rejtve, és furcsa módon a Kézműves Borok és a Raiker mellett kaptak helyet, de ezt egyáltalán nem bántuk, mert az elején még elég kevesen találták meg őket, így gyorsan haladhattunk.

A következő állomás a Polgár pincészet volt, ahol egy 2008-as Shyraz-t tettünk próbára. A shyraz vagy syrah egy Perzsiából származó szőlőfajta, amely francia közvetítéssel került Európába, és az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert Magyarországon is. Ez a bor pont egy egységgel ízlett kevésbé, mint a Hangács, de így is kiemelkedő volt, vörösborkedvelőknek érdemes megkóstolni.

Továbbsétálva betértünk a Garamvári Pincészet standjához is, ahol apukám közel negyven év óta először találkozott egykori főnökével, a tulajdonos Garamvári Vencellel, aki ebből az apropóból megvendégelt minket egy-egy borral és pezsgővel. Ez utóbbiból én eddig csak a BB-Törley vonalon mozogtam, ezeket is csak szilveszterkor fogyasztottam, de most rá kellett jönnöm, hogy a jó pezsgőt nagyon lehet szeretni.

Ezzel az új élménnyel gazdagodva értünk  a belső udvarba, ahol fehérborral folytattuk a sort, nevezetesen a Vesztergombi pincészet Somlói Juhfark-jával kötöttünk szorosabb barátságot, majd - hogy legyen összehasonlítási alapunk is a Polgár pincéhez -  a Takler bódéjánál kissé kirúgtunk a hámból, és kikértünk egy-egy Takler Syrah Reserve 2008-ast. Ez volt egyébként a kóstolónk egyik legdrágább tétele, de megérte: nemhiába az árkülönbség, a  két shyraz-ból mindhármunk esetében ez került ki győztesen. Kifelé menet még búcsúzóul visszaosontunk a St.Andreához, és tartottunk egy kis Merengőt, majd szépen komótosan elindultunk hazafele.

Íme a kóstolási lista:

St. Andrea - Örökké - 8 jegy / dl
St. Andrea - Hangács - 4 jegy / dl
St. Andrea - Merengő - 14 jegy / dl
Takler Syrah Reserve - 14 jegy / dl
Polgár Shyraz - 8 jegy / dl (emlékeink szerint)
Vesztergombi Somlói Juhfark - 4 jegy / dl

és a bónusz körök:

Garamvári Pincészet - Chateau Vincent Extra Brut pezsgő

Garamvári Pincészet - Balatonlellei Lellysium Cuvée