Serendipity

Az egy nap a városban blogban nem kisebb bókot kapott, nemes egyszerűséggel "szendvicsmennyországnak" nevezett egység is beleillik abba a sorba, amely a mostanában megnyitott helyek sajátja: meglepő helyszínen, szűk utcában megbújva nyújt olyan gasztroélményt, amely még a gyakorlott kalandorokat is meglepődésre készteti. A helyszín a 8.kerületi Klauzál utca, mely egyáltalán nem mondható festői környéknek. Nem másért, a híres pastramiért jövünk ide, ám a pultnál töredelmesen vallomásra kerül sor, mely méginkább felerősíti kíváncsiságunkat: "Képzeljétek, ilyen még nem történt velünk, de teljesen kifogytunk belőle, most csak egy pastramit tudok adni nektek. Néhány perc türelmet kérnénk, mindjárt érkezik az új szállítmány".

Így amíg várakoztunk, közösen nekiláttunk az ínycsiklandozó szendvicsnek az udvaron – mert szerencsére kifogtuk az első hétvégét, amikor már kabátban kellemesen el lehetett üldögélni a szabadban. Az első falat erős WOW-élményt vált ki belőlünk, annyira tökéletesen eltalált az egész, a coleslaw friss és kellő szósszal volt megtámogatva, a mustár nem nyomja el a húst - ami egyébként tekintélyes adag, remekül elkészítve - mi sem fogalmazhattunk volna pontosabban Magyarósi Csabánál: ez maga a kánaán.

Igaz, hogy még összehasonlítási alapunk nem volt - azóta a szintén újonnan nyitott Cirkuszban is kóstoltunk ilyen szendvicset, és meg kell mondanom, elég magas mércét állított nekünk a Butcher's Kitchen - de legyen elég annyi, hogy a második szendvics bár jött velünk haza, szerintem egy óráig sem állt érintetlenül.

A pastrami a legdrágább szendvicsük egyébként (1690 Ft), de higgyétek el, az ízélményért cserébe megéri otthagyni ennyit.

A műemlékházból felújított szegedi boutique-hotel megnyitásával gyorsan híre ment annak, hogy újabb ígéretes konyha született meg Szegeden. 

Az épületet igyekeztek kellő gondossággal megújítani, helyenként meghagyva az eredeti(nek tűnő) állapotokat.Így például az óriási belmagassággal rendelkező épületben a lépcső melletti oldalfalakra pillantva úgy érezhetjük, egy régi bérházban járunk, de amint felértünk az első emeletre és kitekintünk a belső udvarra, szembesülhetünk azzal, hogy egy szinttel lejjebb komoly műhelymunka zajlik - a serény szakácsok már a vacsorán munkálkodnak. 

Hétfőn érkeztünk meg, ami a Tiszavirágban Hamburger-Day-ként vonult be a szegedi köztudatba. Ezt eleinte kissé bántuk, hiszen így a szokásos menüt nem volt lehetőségünk kipróbálni, ám a hamburger és lazacburger, valamint a mellé kínált házi burgonyacikkelyek fogyasztása  elégedettséggel töltött el bennünket.

Az első emeleti, közösségi tér mellett elhelyezkedő szoba szépen felújított volt, csupán két olyan kissé zavaró tényező volt, mely nem tudta elkerülni figyelmünket. Úgy tapasztaltuk, hogy a mostanában megnyitott hotelekben bevett szokás, hogy a hálószoba és a fürdőszoba között oldalról egy félig-meddig áttetsző üveg biztosítja a szeparáltságot, amely miatt az ember kissé kényelmetlenül érezheti magát. A modern zuhany-megoldást (a zuhany és a fürdőszoba többi része között nincs elválasztó perem) már kezdem megszokni,így azt külön nem is szeretném kiemelni, viszont tapasztalatunk szerint hasznos lenne elgondolkodni a hangszigetelésen, mert a kisgyermekes vendégek korán reggel szívesen veszik birtokba a közösségi teret  - különös tekintettel a kihelyezett diótörőre - , amely a szomszédos szobákba is behallatszik. 

A szilveszteri estére színvonalas zenei műsorral és elsőosztályú ételekkel gondoskodtak, melyek közül párom tetszését különösen a fügés-libamájas falatka nyerte el, de kóstolhattunk még kétféle hurkát, kolbászt, egészben sült malacot, különböző üdvözlőfalatkákat, illetve korlátlan mennyiségű, zamatos forraltbor is a rendelkezésünkre állt.

A szobához tartozó kontinentális reggeli pedig felülmúlta - a helyet megismerve - nem kis várakozásaimat: a választható vajas croissant hihetetlenül omlós volt, a frissen facsart almalé pedig olyan pluszt ad a szokásos narancshoz képest, hogy csodálkozom, hogy nem terjedt el jobban.

A személyzet roppant közvetlen és kedves volt mindvégig, a hely pedig bőven megér egy autóutat Budapestről, sőt, kötelező visszatérni a hotelbe, mely remélhetőleg nevével ellentétben még sokáig helyet adhat ilyen kellemes meglepetéseknek.

Szokásomhoz híven hosszas nézelődés és kutatás előzte meg idei első úticélunkat, míg végül a csodálatosnak ígérkező, mesébe illő Palazzo Wellness Villára esett a választásom. A Booking.com oldalán 9.4-es pontszámmal büszkélkedő, családi tulajdonban álló villa 2012 óta nyújt szálláslehetőséget a pihenésre, elvonulásra vágyók számára.

Figyelmemet különösen a 4000 nm-es kert, valamint a házi finomságokban bővelkedő reggeli gondolata keltette fel. Az Eger főterétől negyed órányi sétára fekvő Villához érve úgy érezzük, mintha egy másik dimenzióba csöppentünk volna: a környező házak, épületek, valamint a szűk kis utcácska értetlenséget szül bennünk arról, vajon hogyan férhet el egy ilyen hatalmas családi villa ezen a területen. Szerencsére a helyszínt végig kis táblácskák jelzik, így gyorsan megnyugszunk: nem tévedtünk el.

A recepció felé sétálva színpompás virágok övezik utunkat, egyszerűen szólva tökéletes nyugalom árad a helyből, amely az ott töltött idő alatt végig megmarad. A bejelentkezés után welcome drink-kel fogad minket a tulajdonos (külön optimalizálva a hölgyekre, illetve a férfiakra), majd kapunk egy kis térképet, valamint ajánlásokat, hol érdemes enni, mit érdemes megnézni. Tökéletes kezdet. 

A szobába toppanva még nagyobb nyugalom áraszt el: a honlapon található képek alapján döntöttem a 8-as szoba mellett, melyek csupán sugallták azt az igényességet, tisztaságot és művészi ízlésről árulkodó berendezést, ami fogadott minket. A superior szobában az előtérben helyezkednek el a szekrények, valamint egy régies stílusú fonott fotel, onnan nyílik a hálóként és nappaliként egyaránt funkcionáló másik szoba.

Az erkélyünk a csodálatos kertre nézett:

A fürdőhelyiség szintén lenyűgöző: makulátlanul tiszta mosdó, bidé, vakítóan fehér zuhanytálca, tényleg nyomai sem látszanak annak, hogy ezeket már mások is használatba vették. Különösen praktikusnak találtam, hogy az állózuhany mellett rendelkezésünkre állt kézizuhany is (hosszúkás, keskeny kivitelben, így minimalizálva a vízveszteséget), illetve masszázsfunkcióval is el volt látva, valamint hermetikusan záródó ajtóval volt felszerelve. Mindent összevetve a legigényesebb fürdőszoba volt, amit eddig láttam.

Őszintén szólva a TV olyan felszereltség, amelyet - bár alapvetően igényelni szoktam  - de kevéssé használok ki, legfeljebb elalvás előtt keresek valami műsort - viszont imponál, hogy itt erre is figyelmet fordítottak: bőséges csatornakínálat áll rendelkezésünkre, magyar és külföldi csatornákból egyaránt válogathatunk. 

Az ellátás csak reggelit foglalt magában sajnos (ezúton is bíztatnám a kedves Tulajdonosokat arra, hogy félpanziósra bővítsék azt), mindenesetre az gondosan összeválogatott, bőséges adag volt, hideg-meleg ételekkel, házi kolbászokkal és lekvárral. A lekvárra távozásunkkor rákérdeztem; egy Noszvajon élő néni készíti, cukor hozzáadása nélkül, a kedves házigazdáktól még a címét is megkaptam,így ha legközelebb arra járok, biztosan bevásárolok belőlük. A néni egyébként a hagyományosabb ízek mellett sütőtökből és szőlőből is készít lekvárt, ezeket muszáj lesz megkóstolnom majd.

A villához tartozik egy borospince is, melyet ezúttal az időhiány, illetve az előző esti Bolyki-pincészet látogatása miatt kihagytunk, legközelebb pótoljuk. A beltéri wellness-részlegben hideg vizes úszómedence, jakuzzi, szaunák és egy konditerem található, az odavezető folyosóról pedig egy klubszoba nyílik bárral, biliárddal, csocsóasztallal és megannyi festménnyel, dísztárggyal:

A szobában elhelyezett információs anyag szerint az itt található minibárból (mely alkoholmentes italokat tartalmaz) nyugodtan kiszolgálhatjuk magunkat, utólagos önbevallás alapján működik a dolog, a személyzet segítségét csupán a röviditaloknál szükséges kérnünk. Ezek egyébként szintén nincsenek elzárva, a kínálat pedig igen tisztességes: a nőiesebb italok mellett a 89.9%-os abszintig terjed a skála. 

A Palazzo mindezek mellett rendelkezik még egy házimoziteremmel is, mely hangszigetelt,kényelmes ülőhelyekkel van felszerelve.

Egy-két helyen kifogásolták a vendégek, hogy a házigazdák már-már túlságosan közvetlenek, és véleményük szerint  érzékeltették velük, hogy a saját otthonukban fogadják őket, figyelve minden lépésüket. Nos ezt az ott töltött 2 nap alatt egyáltalán nem érzékeltem, mindvégig nagyon kedvesek és valóban közvetlenek voltak, de abszolút nem zavaró módon; reggelente kellemesen elbeszélgettek a vendégekkel, de érzékelték, ha valaki éppen nem vágyott társaságra a reggeli elfogyasztása közben.

Az egyetlen negatívum, amit meg tudnék említeni, hogy a másik szobából, illetve a folyosóról behallatszott hozzánk minden zaj, gyerekhang, de ez  nyilván az aktuális szomszédoktól is függ. 

A Palazzo Wellness villa egy csodálatos oázis, mely lehetőséget teremt az elvonulásra,kikapcsolódásra, és akár pár nap alatt feltölti az embert, hogy újult erővel térhessen vissza a mókuskerékbe: Ezúton is köszönjük a csodálatos élményt a házigazdáknak!  

Augusztusban nyitott meg az Ybl Palota alsó részében az akkor még csak Fröccsligetként működő Egykettő, amely rövid idő alatt az egyik törzshelyemmé vált. A fedett, fűtött teraszhelyiségben üldögélve  hamar képbe kerülhetünk a különböző fröccsfajtákkal, hiszen a bárpult mellett két oldalt ki van függesztve a lista, amely a hagyományos elnevezéseket tartalmazza egészen a legdurvább arányú Lámpásig (15dl bor, 5 dl szóda), amit azonban eddig* még nem vállalt be senki. Külön jó benyomást keltett, hogy terítéken vannak olyan borok is,amelyekkel eddig csak ezen a helyen találkoztam. 

A gazdag, borvidékek és pincészetek alapján felosztott borkínálat mellett most már kézműves sörök is fogyaszthatóak az újonnan átadott Egykettő Sörsöntésben. A belső teret igazán egyedivé varázsolták: a pult előtti világítás színei tetszőlegesen változtathatóak, így nappal akár türkizkék, este pedig élénkzöld fényárban úszhat a pult. A plafonra tekintve hosszasan olvasgathatjuk a borozással kapcsolatos "okosságokat", mondásokat,melyek az emeleten is folytatódnak.

Az emelet

A világos és barna sörök mellett gyümölcsös változatot is kérhetünk, melyek közül a Békésszentandrási Szilvás sört kóstoltam meg eddig. Ez egy alacsony alkoholtartalmú (3,7%-os),frissítő ital, amely harmonikus egységet alkot a szilvasűrítménnyel. Az eddig kóstolt belga gyümölcssöröknél többször az volt a problémám, hogy túl élesen elvált a gyümölcsíz az "alap"-tól, itt viszont teljesen egységes a dolog. Kíváncsi leszek a meggyes változatára is, főleg azért, mert távoli belga rokonaik közül már volt szerencsém néhányhoz. A sörök még nem szerepelnek az itallapon, de szerencsére házigazdánk felhívta a figyelmünket rá, hogy már megérkeztek,így bíztat rá, hogy kipróbáljuk őket.

Néhányszor már teszteltem a szezonális étlapot is, és eddig nagyon pozitív élményekben volt részem: a hideg szőlőleves, forró túrógombóccal és friss bazsalikommal egészen mesteri párosítás,amit stílusosan úgy tálalnak, hogy a gombócra öntik kis kulacsos üvegből a levest, amely inkább szőlősűrítménynek hat. Zseniális.A főételek közül a makrélafilét párom ajánlására kóstoltam meg, és megint csak nem csalódtam: tökéletesen elkészített hal, a köretként szolgáló vajbabrizottó friss és könnyű,és még a fél adaggal is kellemesen megtelik az ember gyomra. Ami a desszerteket illeti, természetesen mindkettőt próbára kellett tennem: a Vanília, szeder, kürtőskalács kombó elég titokzatosan hangzik, valójában egy pohárkrémet takar, ami mellé friss kürtőskalács-ízelítő jár. Nagyon összeillik ez a három, kár lenne kihagyni. Az étlap másik desszertje,a meleg tejberizs a maga egyszerűségében is kiemelkedőt alkot (és itt az elismerés Jordán Piroska chef-et illeti). Véletlenül sikerült pont úgy választanom eddig ételt náluk, hogy mindkét szakács munkásságába betekintést nyertem;Pék András felel ugyanis a makrélafilé elkészítéséért, aki korábban a Café Pierrot-ban és a Boscolo szállodában szerzett hasznos tapasztalatokat. Ehhez az információhoz még csak nem is szükséges bennfentesnek lenni, mivel az étlapon minden kreáció mellett megjelölték nekünk, hogy ki fogja elkészíteni, ami már az első pillanatban, még az étlap böngészésekor azt sugallta számomra, hogy szakértő, gondos odafigyeléssel készülnek itt az ételek, hiszen mi lehetne nagyobb garancia a jó minőségre, mint az, ha a szakács névvel vállalja munkáját? A két chef-fel ugyan inkább csak "közvetett módon" találkozhatunk, ám biztos vagyok abban, hogy pont annyira közvetlenek és vendégszeretőek, mint a csapat többi tagja, akik mostanra már nem csak hogy tudják, hogy mit fogunk kérni, hanem miközben elhelyezkedünk, már készül is a fröccsünk. Sőt, az Egykettőben még az üzletvezetővel is könnyen szóba elegyedhet a vendég: Holló Dénes gyakran bekapcsolódik a munkába, szívesen ajánl, érdekli minden visszajelzés, sőt, a visszatérő vendégeknek még ráadás itallal -például forralt borral - is kedveskedik olykor. Mi ez, ha nem vendégszeretet?

Kiszolgálás:5/5

Kínálat:5/5

Minőség:5/5

Ár/érték: 5/5

Honlap: Egykettő

*a beszélgetés kb 1,5 hónapja zajlott :)

A hosszú hétvége vasárnapján úticélként jelenlegi törzshelyünket, az Egykettő-t  vettük célba,de mivel ott éppen átalakítás folyt - a kinti rész mellé/helyett most egy beltéri borozó készült, amely azóta megnyitotta kapuit - , ezért a már korábban kinézett DiVino Borbárba látogattunk el. Az első dolog, amit megjegyeztem a helyről, hogy nincs asztalfoglalásra lehetőség, így valószínűleg a hosszú hétvégén is nagyobb eséllyel kapunk majd asztalt. A helyszínből adódóan (V.kerület, Szent István tér)  azt gondolná az ember, hogy szinte nem is látunk majd magyar vendéget, de kellemesen csalódnunk kell: a fiatal 18-20 évesektől kezdve a középkorú borkedvelőkig terjed a vendéglista. Az ajtóval szemben hatalmas bárpult, beljebb haladva impozáns, jól kidolgozott enteriőr fogad minket. A hosszú padsor mellett apró "beugrók" teremtik meg a lehetőséget egy kis magányra, elvonulásra.

A kiszolgálás a pultnál történik, melyben egyszerre 3-4 fiatal borértő tevékenykedik. Elsőre egy igen megosztó bort sikerült választanom - "pincérem" elmondása szerint, aki mindegyik tételnél csak a kóstolómennyiség elfogyasztása után tölti tele a poharamat. Kitűnik, hogy tényleg ért a borokhoz, és szívesen beszél róluk egy kicsit - már ha időt tud szakítani rá, mivel a teremben folyamatos a sürgés-forgás. Elmagyarázza a nálunk érvényben lévő rendszert: a poharakért 500 FT kauciót számolnak fel, amit annak visszavitelekor természetesen visszaadnak (egyébként az üvegekre is hasonló szabály van érvényben, lásd az alábbi képet:). Sőt arra bíztat, hogy nyugodtan sétáljunk ki a borral a szabad levegőre. Az aktuális kínálat (az általam annyira kedvelt) fekete táblán szerepel, borvidékek szerint. A borbár egyik partnere a Junibor egyesület, amely a kínálaton is erősen nyomot hagy: főleg fiatal, illetve feltörekvő borászok tételei kapnak helyet, illetve különleges, kistételes darabokat is kóstolhatunk. Mindemellett borszaküzletként is üzemel a hely, valamint időről-időre egy-egy neves borász is tiszteletét teszi nálunk. Nem meglepő tehát, hogy  DiVino idén bekerült a  Michelin által ajánlott helyek közé (olyan éttermek mellett, mint a Nobu,a Csalogány26, a Bock vagy a Mák Bistro). 

Az atmoszféra a telítettség ellenére nyugodt, minden adva van ahhoz, hogy az ember könnyen elmerüljön gondolataiban,vagy csak egy csendes estét töltsön el kettesben.A borok mellé különböző borászok nevével fémjelzett szendvicseket, előételeket, illetve desszerteket kínálnak (ezt most kihagytuk). 

A DiVino-t olyanoknak tudom nagyon ajánlani, akik szeretik a csendes, meghitt beszélgetéseket néhány pohár bor társaságában eltölteni, s eközben szívesen tanulnak újakat a magyar borokról.

Kiszolgálás:5/5

Kínálat:5/5

Minőség:5/5

Ár/érték: 5/5

Honlap: DiVino 

Még a tavalyi torkoskodás idején vettük tervbe,hogy ellátogatunk a Graziano Cattaneo olasz chef vezette Kriziába, de sajnos nem voltunk elég gyorsak a foglalással. A tulajdonos állítólag a szakmában eltöltött 30 év alatt a világ legjobb éttermeiben fordult meg, és az ott szerzett tudást használja fel a belvárosi Kriziában is. Számos magyar és külföldi étterem-értékelő oldalon ajánlották, az idelátogató turisták is az egekig méltatták a helyet, így roppant módon örültünk, amikor sikerült asztalt foglalnunk hozzájuk. Különösen azért, mert már a bizonyos csütörtök előtt egy hónappal teltházat jelentettek, viszont egy héttel később tettünk még egy kísérletet, mire kiderült, hogy végül egész hétre kibővítették a torkoskodást.

Elöljáróban be kell vallanom, hogy nagyon sokat vártam ettől a helytől a csodás kritikák, a választékos alapanyagok, illetve a hamisítatlan olasz érzés miatt. Emellett pedig már kialakult egy mérce bennem, hogy egy ilyen magas árkategóriájú étteremtől milyen teljesítményt várok el.

A vendéglő kialakítása nagyon hasonló az Olimpiáéhoz: egy nem túl tágas pincehelyiségben néhány nagyobb és pár kisebb asztal, barátságos miliő fogad minket. Egy negyed órával előbb érkeztünk meg, de furcsa módon szinte üres volt az étterem, 1-2 asztalnál láttunk csak vendégeket. Ennek ellenére még így is beletelt néhány percbe, hogy egyáltalán észrevegyenek és hellyel kínáljanak minket, ami nem volt vészes, bár azért nem ilyen fogadtatásra számítottam.

Miután elhelyezkedtünk és választottunk két kitűnő üveg bort (egy magyar és egy olasz vöröset), meg is érkezett a vendégfalat. Ez nem túl kreatív módon néhány falatka pizza volt, ami teljesen jellegtelen volt az ízében és a feltétekben is. Ha már olasz helyen járunk, akkor igazán lehetett volna rajta valami különlegesebb feltét. Mondhatjuk persze, hogy ajándék lónak..., de egy kicsit több kreativitás ráfért volna erre.

Az előételem San Daniele sonka volt parmesan sajjtal. Erről a sonkafajtáról érdemes tudni, hogy mivel eredetvédettséget élvez,csupán tíz tartományból kerülhet ki,melyek a tengeri és a hegyi levegő keveredése miatt egy speciális klímával rendelkeznek, illetve a tengeri són kívül semmilyen fűszert nem tartalmazhat. Valóban sokkal kevésbé erőteljes ízű volt, mint például a pármai sonka, papírvékony, húsos szeleteket kaptam, ízletes, de tényleg kissé szokatlan.

 A főételem - sült kacsamell legyező balzsamecetes csipkebogyó szósszal - felemás fogás volt. A hajszálvékony kacsamellszeletek tisztességesen voltak elkészítve,bár kissé szerény adag volt. A csipkebogyó szósz viszont teljesen felismerhetetlen volt, hiányzott a karakter belőle. A tálalás sem árulkodott kifinomultságról, a többi fogásnál jobban odafigyeltek azért erre. A köret első pillantásra kevésnek tűnt, de jól kiszámolták az adagot, nekem épp elegendő volt a kacsa mellé.

 A többiek főételéből még két fogást érdemes kiemelnem: a mediterrán halleves gyönyörűen megkomponált tétel volt, a tenger gyümölcseivel gazdagon megáldva. Összességében kifejezetten finom volt, csak néhány kagyló kellemetlen ízt hagyott maga után, így ez azért levont az értékéből.

A lazacfilé szárított paradicsommal és olajbogyóval viszont sajnos spórolásról árulkodott, hiszen alig 1-2 darabot tartalmazott a feltüntetett hozzávalókból, aminél egy olasz konyhától azért sokkal többet várnánk. Maga a halra nem lehetett panasz, de különösebben nem volt kiemelkedő sem.

Az étterem desszertválasztéka nem túlzottan változatos: nyolc tételből három mascarpone-ra vagy csokoládéra épül, az egyetlen könnyedebbnek tűnő fogás a friss gyümölcstál citromsorbe-val volt. Télen valóban kevés a gyümölcsválaszték, de ha már ez a tál szerepel az étlapon, akkor akár variálhatták volna is a süteményekkel. A választásom a fűszeres csokoládé "biscuit" körtepárlat krémmel-elnevezésű finomságra esett, mely a vacsora legerősebb tételének bizonyult számomra. Minőségi csokoládéból készült, a kókuszgolyó állagára emlékeztetett, a körtepárlat krémmel remek párost alkotott, és itt magát a gyümölcsöt is érezni lehetett.

 Amit hiányoltam: a pincérek bár kedvesek voltak, de nem figyeltek túlzottan a vendégekre (például az itallapot háromszor kértük el fél óra alatt, mire kihozták, sűrű elnézések közepette), és úgy általánosságban sem éreztem azt a fajta törődést, amit elvár az ember egy olyan helyen, ahol teljes áron 4 főre 50.000 forintot is lazán ott tud hagyni az ember. 

Ha egy kellemes helyen szeretnénk vacsorázni jó minőségű alapanyagokból, felvehetjük a listára ezt az éttermet, azonban ár-érték arányban sokkal jobb célpontot is választhatunk a városban.

Kiszolgálás:3/5

Kínálat:3/5

Minőség:4/5

Ár/érték: 3/5

Honlap: Krizia

Több pozitív kritika elolvasása után végre mi is eljutottunk Takács Lajos  és Csongrádi Csaba családias hangulatú éttermébe, és bepillantást nyerhettünk az "őszinte konyha" világába. A 7. kerületi Alpár utcában, egy pincehelyiségben alakították ki az Olimpiát, hasonló konstrukciót megálmodva hozzá, mint a Csalogány26-ban (kevés asztal, rendkívül odafigyelő személyzet, kellemes, már-már otthoni hangulat). Egyetlen alkalomból természetesen nem határozható meg a hely vendégköre, de a Csalogányhoz képest sokkal átlagosabb arcok ültek be, nagy része velünk egykorú volt, ami kicsit meglepett. Ahogy megtöltötte a maroknyi embertömeg az asztalokat, egy csapásra otthon éreztem magam, pár perc után olyan hangzavar alakult ki az étteremben, mintha egy családi összejövetel közepére csöppentünk volna.

Miután mindenki megmelegedett, Csaba úr máris ott termett, hogy felvegye az italrendelést. Rögtön kiszúrtam, így érdeklődtem, milyen természetes gyümölcslevekkel tudnak kínálni, erre a legtermészetesebb hangsúllyal ezt válaszolta: "Szőlőlét tudunk hozni, de igazit". Ezt tényleg érdemes egyszer megkóstolni, mondanom sem kell, köszönőviszonyban sem áll a boltban kapható löttyökkel.

Majd következett maga a vacsora. Mielőtt úgy döntünk, kipróbáljuk az Olimpiát, érdemes számolnunk azzal, hogy itt nem találunk étlapot: a hozzávetőlegesen 120 alapanyagból a szakács, Takács Lajos képzeletére és jó ízlésére leszünk bízva abban a tekintetben, hogy milyen ételek kerülnek majd a tányérunkra. Ez azonban ne tántorítson el senkit, hiszen a vacsora elején végigkérdeznek, hogy kiderüljön, hogy van-e valamilyen allergiánk, ételérzékenységünk, és itt kitérhetünk arra is, ha valamit egyáltalán nem szeretnénk fogyasztani az este alatt. Nálam maximális pontot érdemelnek, hiszen az est során felhasználtak tenger gyümölcseit és szóját is, és mivel ezek a tiltólistámon szerepeltek, nekem egyszerűen más alapanyagokkal helyettesítették azokat (a cserék egyáltalán nem mentek a minőség rovására).

Előfogásként, grátiszba friss, még meleg, foszlós házikenyeret kapunk vajjal. Néhány hellyel ellentétben itt egészen a vacsoránk végéig folyamatosan pótolják az ízletes, ropogós héjú félbarna kenyereket,a vége fele már aszalt szilvával töltött szeleteket is ropogtatunk, kár, hogy nem vettük észre előbb, hogy ilyen is van itt.

Második (ajándék?) fogás három apró tételből állt: a nekem készített változatban balról jobbra kecskesajt, lime-os tormahab valamint pármai sonka alkották a tálat. A középső tétel izgalmas újdonság volt, igaz, de sajnos a  tormára is érzékeny vagyok, így csak egy kicsit fogyasztottam belőle.

 A"rendes" elképzelés szerint Márk pedig pontytatárt és hagymát kapott helyette:

A következő tétel egy bevett alapanyag volt, a libamáj, melyet karamellöntettel tálaltak, mellette pedig egy vastag csíknyi mangóhab kapott helyet. Bár határozottan nem szeretem a libamájat, de úgy éreztem, meg kell kóstolnom a kifejezetten hozzá kitalált bort, amit Csongrádi Csaba lelkesen ajánlott, és valóban: tökéletesen összeillenek. Állítólag a máj is remek volt, mindenesetre nem volt semmi mellékíze, és puha, könnyen vágható darabbal kínáltak minket.

 Az első meleg fogás miso leves volt, ami annak ellenére, hogy nem rajongok a japán konyháért, illetve eleve félek tőle a szójaszósz gyakori használata miatt, nagyon ízlett. Könnyű, kissé pikáns volt,de még az én ízlésemnek is megfelelt, szóval pozitív csalódás ért. 

Őszinte leszek: ha itt véget ért volna a vacsora, én már akkor is elégedetten és jóllakva távoztam volna, de még csak a negyedik fogás után voltunk, és az eddig hallottakból sejtettem, hogy nem a következő lesz a befejezés. Főfogásként egy kisebb darab csirkecomb érkezett, mely önmagában nem volt túl különleges élmény,de talán pont ez volt a cél, hogy belecsempésszenek egy kicsit a klasszikusabb ízvilágból,de azért a köretben már tetten lehetett érni a kreativitást: a vízitormás krumplipüré jól feldobta ezt a megszokott ételt, tökéletes párosítás volt.

 Levezetésként, de még a desszert előtt egy helyes kis sajttál érkezett, három féle sajttal, sorrendben az egész lágytól a keményebb fajtákig. A fajtákra sajnos nem emlékszem, de ez a fogás is hozta az este során végig tapasztalt magas minőséget.

Ekkorra már igencsak elteltünk az ételekkel, annak ellenére, hogy mint ahogy azt hirdetik magukról, itt tényleg nincsenek gyors étkezések, és több mint két órája vacsoráztunk. Ekkor következett az elődesszert, azaz egy libamájas minikrémes, ami nekem a fő komponens miatt - mint ahogy arra már kitértem feljebb - az este legkevésbé kedvelt fogása lett, viszont maga a tészta zseniálisan könnyedre sikerült, így ebben a tételben is tudtam pozitívumot találni.

Végül, várakozásomnak megfelelően egy gyümölcsös, könnyed desszertet kaptunk búcsúzóul: az epermousse könnyű és intenzív gyümölcsízű volt, ha nem tél lenne, simán elhittem volna hogy friss gyümölcsből készült,a kísérőként elhelyezett bazsalikomfagylaltot pedig kíváncsian ízlelgettem, mert már régóta érdekelt, milyen lehet egy fűszerből készült édesség. Be kell vallanom, engem totálisan meggyőzött, pedig nehezen tudtam elképzelni, hogy ebből a párosításból valami jó is kisülhet.

 Összességében kilenc fogást kaptunk a rendelt öt helyett, a minőséget tekintve igazán korrekt áron. A kiszolgálás végig közvetlen és profi volt, minden fogáshoz ajánlottak nekünk bort, méghozzá szakértő módon, és távozáskor tényleg úgy éreztük, nem utoljára fordultunk meg itt egy ellazult hangulatú, négy órás vacsorára. Ezt az érzést csak elmélyítette bennünk Csongrádi úr búcsúzó mondata: "Minden nap más, minden nap friss, ezt tudom ígérni".

Kiszolgálás:5/5

Kínálat:5/5

Minőség:5/5

Ár/érték: 5/5

Honlap: Olimpia

Szántó Tiborral fél évvel ezelőtt találkoztam először, amikor egy Etyeki borpincében csoki-bor összekóstolót tartott. Akkor egy kis ízelítőt kaptunk a kezdő csokikurzus anyagából, és legalább tízféle kézműves csokoládét kóstolhattunk meg. Tibor többek között a Belga Csokoládé Akadémián szerzett tapasztalatokat, 2008 óta pedig szívvel-lélekkel készíti saját csokoládéit és trüffeljeit szigetszentmiklósi műhelyében. Édesapjával együtt vezetik a vállalkozást,aki a csokikurzuson is besegített a szervezésbe.

A kurzus helyszíne a Central European Wine Institute volt, ahol Tibor mint bor-és gasztronómiai szakember rendszeresen tart órákat. Amikor mindenki elhelyezkedett, bemelegítésként kaptunk egy bögre forró csokit egy kis kakaós keksszel. A keksz sima bolti volt, viszont a forrócsoki tökéletes kezdés volt: kellemesen telt ízű, az átlaghoz képest kevésbé édes italt kaptunk, egészen más élmény volt, mint amihez hozzászokik az ember.

A kellő ráhangolódás és némi technikai galiba után kezdetét vette a közel két órán át tartó kezdő csokoládékurzus. Az első bíztató jel az apró trüffelekkel és táblácskákkal kapcsolatban ekkor ért, ezek ugyanis sokkal jobban bírják a hőt, a trüffelek teljesen egyben voltak, és a táblák is csak a kurzus vége felé hagytak nyomot a kezünkön.

Kezdésképpen a csokoládé alapjául szolgáló kakaóbabbal és magával a kakaófával ismerkedhettünk meg közelebbről, majd kézbe is vehettük őket.  Elég kényes növényről van szó, melyet alapvetően kétféle módon termelnek: a vadon termő fajták szimbiózisban élnek más, magasabb fákkal, melyek egyben védelmet nyújtanak a kakaónak (Criollo, Arriba), míg a hagyományos ültetvényrendszerben inkább a tömegtermelésre alkalmas Forastero van jelen. E három kakaóbabfajtából a Criollo a legjobb minőségű, ám sajnos ez csupán a világ össztermelésének 1%-át teszi ki. Képzeletemben a kakaógyümölcs egyértelműen barna volt, de mint kiderült, érett állapotban sárga vagy lila színű. Egyes vidékeken nem él meg az a rovar, ami beporozná a fát, így ott a lakosok kézzel végzik el ezt a munkát.  Az itt dolgozó minőségellenőrök szavatolják, hogy csak a hibátlan alapanyagok kerüljenek tovább az európai és amerikai gyárakba, ahol maga a táblás változat elkészül. A trópusi területeken nincsenek is ilyen üzemek, hiszen a magas hőmérséklet miatt nem tudnak a kakaóval dolgozni. Az ilyen érdekességek mellett gyakorlati tanácsokat is kaptunk: a jó csokoládét nem a kakaószázalék,hanem az alapanyagok minősége határozza meg, és kizárólag a következő összetevőket tartalmazza: kakaómassza, kakaóvaj, cukor és természetes vanília (a tejcsokoládé esetében ehhez még hozzájön a tejpor). A silány minőségű táblákat onnan tudjuk felismerni, hogy a minimális kakaótartalom mellett a kakaóvajat hidrogénezett növényi zsírral helyettesítik. Ez sajnos nem meglepő, hiszen a kakaóvaj meglehetősen drága, az ára 5000 Ft/kg körül mozog, de nem csak az édességiparban alkalmazzák: állítólag a benne sült vagy ezzel panírozott húsnak csak az eredeti íze marad meg, és puhává válik (a Csalogány26-ban is előszeretettel használják).

Az előadás közben folyamatosan haladtunk a szakszerű kóstolással is, a végére pedig már kifejezetten nehezemre esett legyűrni a falatokat, persze nem azért, mert nem ízlettek, hanem egyszerűen telítődtem a csokoládéból. Az előző kóstolósorhoz képest kissé egyhangú volt a kurzus kínálata: míg nyáron volt néhány, kifejezetten a borokhoz kigondolt töltött és gyümölcsös trüffel, ezúttal ezek kimaradtak, így nekem kissé tömény lett a végeredmény. Ugyanakkor érthető, hiszen ez tanóra volt, és a töltelék elnyomta volna a kakaó ízét. Ha választanom kellene, talán a grenadai és a jamaicai csokoládék álltak legközelebb az ízlésemhez. Befejezésképpen az utolsó, venezuelai tételhez még egy hozzáillő vörösbort is megkóstolhattunk, majd teobromintól kipattanó szemekkel és teli hassal hagytuk el a helyszínt.

Eddig csak kisebb borfesztiválokon jártam, ezért nagyon kíváncsian vártam, hogyan néz ki egy ilyen  nagyszabású rendezvény a Várban. A pár héttel ezelőtt lezajlott Sörfesztiválon szerencsére már kellemesen csalódtam,és ez itt is folytatódott: sem modoros újgazdagokat, sem részegen ordítozó fiatalokat nem láttam, csupa jókedvű, kulturált ember vett körül minket. Annyit azért hozzá kell tennem, hogy szombaton iszonyú hőség volt és szinte semmi légmozgást nem tapasztaltunk, így sajnos többször is láttuk szirénázva elhajtani a mentőautót. Azonban valószínűleg csak  a meleg miatti rosszullétről lehetett szó, amit az is alátámaszt, hogy az egyik ápoló nevetgélve beszélgetett a hölggyel, miközben az autóba tették, így mi is kicsit megnyugodtunk.

Már a belépésnél feltűnt, hogy a sörfesztiválhoz képest sokkal több kiállító volt jelen, így bőven volt miből válogatni. Egyedül az ember pénztárcája szabhatott határt a kóstolásnak, pláne úgy, hogy az elég borsos árú belépő (2500 Ft), csupán egy kóstolópoharat és egy pohártartó szütyőt tartalmazott, ami szép emlék ugyan, de azért legalább egy deci bor beleférhetett volna még. Szerencsére nekem sikerült két jegyet nyernem, így ennyivel is beljebb voltunk a végére, azaz inkább ennyivel többet költöttünk:). A néhány hete lezajlott Mesterségek Ünnepének résztvevői adtak egy kis ráadást, így azok is kaptak némi ízelítőt a hangulatból, akik nem tudtak kilátogatni a rendezvényre.

Konkrét terv nélkül indultunk útnak, de annyit azért kikötöttünk, hogy a St.Andrea standjához vezet az első utunk. Itt a már ismerős tételekből kértünk egy-egy pohárral (lsd. lejjebb a felsorolásnál),és kimondottan jó áron kaptunk igazán kitűnő borokat (a Hangács bikavér boltban  4400 Ft, itt pedig már 400 Ft-ért ihattunk egy decit). Az ő standjuk eléggé el volt rejtve, és furcsa módon a Kézműves Borok és a Raiker mellett kaptak helyet, de ezt egyáltalán nem bántuk, mert az elején még elég kevesen találták meg őket, így gyorsan haladhattunk.

A következő állomás a Polgár pincészet volt, ahol egy 2008-as Shyraz-t tettünk próbára. A shyraz vagy syrah egy Perzsiából származó szőlőfajta, amely francia közvetítéssel került Európába, és az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert Magyarországon is. Ez a bor pont egy egységgel ízlett kevésbé, mint a Hangács, de így is kiemelkedő volt, vörösborkedvelőknek érdemes megkóstolni.

Továbbsétálva betértünk a Garamvári Pincészet standjához is, ahol apukám közel negyven év óta először találkozott egykori főnökével, a tulajdonos Garamvári Vencellel, aki ebből az apropóból megvendégelt minket egy-egy borral és pezsgővel. Ez utóbbiból én eddig csak a BB-Törley vonalon mozogtam, ezeket is csak szilveszterkor fogyasztottam, de most rá kellett jönnöm, hogy a jó pezsgőt nagyon lehet szeretni.

Ezzel az új élménnyel gazdagodva értünk  a belső udvarba, ahol fehérborral folytattuk a sort, nevezetesen a Vesztergombi pincészet Somlói Juhfark-jával kötöttünk szorosabb barátságot, majd - hogy legyen összehasonlítási alapunk is a Polgár pincéhez -  a Takler bódéjánál kissé kirúgtunk a hámból, és kikértünk egy-egy Takler Syrah Reserve 2008-ast. Ez volt egyébként a kóstolónk egyik legdrágább tétele, de megérte: nemhiába az árkülönbség, a  két shyraz-ból mindhármunk esetében ez került ki győztesen. Kifelé menet még búcsúzóul visszaosontunk a St.Andreához, és tartottunk egy kis Merengőt, majd szépen komótosan elindultunk hazafele.

Íme a kóstolási lista:

St. Andrea - Örökké - 8 jegy / dl
St. Andrea - Hangács - 4 jegy / dl
St. Andrea - Merengő - 14 jegy / dl
Takler Syrah Reserve - 14 jegy / dl
Polgár Shyraz - 8 jegy / dl (emlékeink szerint)
Vesztergombi Somlói Juhfark - 4 jegy / dl

és a bónusz körök:

Garamvári Pincészet - Chateau Vincent Extra Brut pezsgő

Garamvári Pincészet - Balatonlellei Lellysium Cuvée

A nyaralás alatt volt alkalmunk megkóstolni a pincészet több termékét is, és bizony elég mély nyomot hagytak bennünk, különösen a Hangács fantázianevet viselő bikavérük, így hát ellátogattunk Egerszalókra, hogy próbára tegyük a többi terméküket is.

Egy pincesétával kezdődött a borkóstolás. A harminc körüli fiatalember rengeteg adattal árasztott el minket, és a kérdésekre is készségesen válaszolt - pedig rajtunk kívül egy igen sznob, kellemetlen társaság toppant be mindenféle előzetes egyeztetés nélkül kóstolni, és olykor annyira kukacoskodó kérdéseket tettek fel, hogy nekem kinyílt a bicska a zsebemben. A vendéglátónk elnézést is kért, hiszen csak mi jelentkeztünk be erre az időpontra kóstolásra, és könnyebb is kisebb csoportokat elkalauzolni a pincében.

A St.Andrea kizárólag magyar fahordókat használ:

 A szőlőbirtok fő profilja a vörösbor, azon belül is a bikavér, de tekintélyes fehérborkínálattal is rendelkeznek. Nem titok, hogy a saját szőlő mellé időnként vásárolni is kénytelenek - gondoljunk például a tavalyi kedvezőtlen időjárásra - de ilyenkor is a megfelelő alapossággal választják ki az alapanyagokat. A St. Andrea is bekapcsolódott a bio bortermelésbe: a hagyományos permetezést részben már felváltották, és helyette többek között csalánteát használnak. Külföldön is sikeresen terjeszkednek, hárslevelűjüket például egy amerikai csúcsétterem is bevette a kínálatukba.A kilenc tételes kóstoló során ezt is megkóstolhattuk, és bár valóban prémium minőségű volt, mégsem ez ízlett a legjobban, hanem a 2009-es Örökké, mely  a Decanter World Wine Awards 2011 ezüstérmese volt. Megtudtuk azt is, hogy a legismertebb italuk, a Napbor tulajdonképpen minden évben más és más, nincs kialakult receptúrája, így eshetett meg, hogy a 2010-es évjárat lett egyúttal a pincészet Egri Csillagja. Ez egy közösségi márkanév, melyet az Egri borvidéken termelő pincészetek használnak az egri bikavér fehérborból készült párjaként. Az Egri Bormustrán minden évben versenyt hirdetnek ki a csillagok között, melyeknek a következő szabályoknak kell megfelelniük: az Egri Csillag nevet csak olyan bor viselheti, mely  legalább 4 szőlőfajtából áll, a muskotályos jellegű fajták maximum  30%-ban vannak jelen benne, továbbá, hogy az összetevők fele kárpát-medencei fajta legyen. Egyébként ez volt a kóstoló első tétele, és egészen az Örökké-ig meg voltam róla győződve, hogy ezt tenném a dobogó legfelső fokára. Nekem személy szerint az összes tétel ízlett, bár volt néhány különösebb ízvilágú bor, de néhány korty után már egészen megszerettem ezeket is.

Érdekesség, hogy bizonyos  2009-es borokból már nem találunk kereskedelmi forgalomban, de ez nem is olyan meglepő, hisz nem az ipari mennyiségű palackozott bortermelést tűzték ki célul. A betérőknek nem árt tudniuk azt sem, hogy kizárólag palackozott borral találkozhatunk itt, így sok pincészettől eltérően csak ebben a formában vihetünk haza egy kis emléket a kiváló kóstoló után.

Székesfehérvári nyaralásunkat töltöttük épp, és azon kezdtünk el gondolkodni, melyik étterembe kell mindenképpen ellátogatnunk itt tartózkodásunk alatt. Véletlenül találtam rá a 67-re, és miután némi kutatás után kiderült, hogy a Dining Guide idén beválasztotta a 10 legjobb étterem közé, így a kérdés el is dőlt.

Előző nap foglaltunk asztalt és odaérkezésünkkor egy nagyobb turistacsoport ült bent, ezért nekünk sajnos csak kint jutott asztal, ami a 35 fokos hőség miatt kissé elszomorított minket, ettől függetlenül még nagyon izgalmas ebéd előtt álltunk. Nem árt tudni, hogy a fotókon semmit sem változtattam, valóban ennyire élénk színűek és gusztusosak voltak az ételek. Mivel az összes választott ételt végigkóstoltam, ezért a következőkben mindkettőnk menüjére kitérek.

 A honlapon olvasható menütől kissé eltért a valós kínálat, viszont az aktuális fogások legalább annyira izgalmasnak és finomnak tűntek, így viszonylag gyorsan választottunk. Márk egy nagy adag „67” húslevest kért házi készítésű töltött raviolival, én egy ideig gondolkoztam, hogy a meleg miatt eperlevesre cseréljem az előre kinézett kukoricakrémlevest, de végül úgy döntöttem, megkóstolom az utóbbit, mert még sosem ettem.

Mi a húslevest apró tésztadarabkákkal képzeltük el, ehhez képest egyetlen óriási darab raviolival a közepén érkezett a lé.

Emiatt kezdetben elég üresnek tűnt, de amikor Márk felvágta a raviolit, szinte kizuhantak belőle az apróra szeletelt zöldségek és a húsok. Az alapanyagok jó minőségűek voltak, a ravioli is tisztességes volt, de nem különösebben extra.

 Az én kukoricalevesem zöldfűszeres túróval viszont már a tálalásában is élményszámba ment. Szervírozáskor csupán a tányérban pihenő túróhenger került elém, majd a pincér az asztalnál külön kancsóból öntötte rá a kukoricalevest. Sajnos nincs összehasonlítási alapom ezzel a fogással kapcsolatban, de az biztos, hogy kellemesen sűrű, intenzív kukoricaízű volt, a nyilvánvaló összetevőn kívül nem is éreztem ki belőle semmilyen más hozzávalót, annyira harmonikus íze volt.

 Közben kértem egy házi limonádét, amiről két okból nem mellékelek fotót: egyrészt mert egy festett műanyag pohárban érkezett, így nem látszódna semmi belőle, másfelől pedig nem nyújtott különösebb élményt, átlagos, jó íze volt. Viszont annál emlékezetesebb volt a borválasztás: a pincérek nem egy-egy asztalt vittek, hanem ahogy éppen ráértek, azt a vendéget szolgálták ki, így a borlapot másik felszolgálótól kértük el, mint akitől az elején rendeltünk. Ez azért hangsúlyos, mert ahogy megkaptuk, azonnal ajánlott is megfelelő nedűt a főételhez, nyilván utánaérdeklődött a rendelésünknek. Ez nagyon szimpatikus vonás volt és bizalommal töltött el minket, így az egyik hozzáillő borból,a  St. Andrea pincészet Hangács névre keresztelt bikavéréből kért Márk egy decit kóstolónak, és bőven beváltotta a hozzá fűződő reményeket.

Ami a főételeket illeti, a hasonló kaliberű helyekhez képest nagyobb volt a választék.  Egy rose-ra sütött kacsamellet rendeltem sajtos gratin burgonyával (a köretre nem mernék megesküdni, mert sajnos az étlapon már más szerepel). A kacsahús az első szelet kivételével omlós és könnyű volt, de az én ízlésemnek kicsit enyhe volt a fűszerezése, a hozzáadott burgonya puha és friss, élményszámba ment, pedig nem vagyok oda különösebben a köretekért.

A másik főfogásunk egy elég felkapott alapanyagból, Angus szarvasmarhából készült, az étlapon több ilyen fogás is szerepelt. Az argentin Angus hátszín vargányás burgonyapürével és zöldsalátával volt Márk ebédjének egyértelmű tetőpontja. A hús tökéletesen volt elkészítve, puha, mennyei ízű volt,jól illett a  friss zöldsalátához és a kellemesen vargányás püréhez.

Desszertfronton a megszokott néhány tételből álló, izgalmas választékot hozta a hely. Az általam kinézett "lúdlábtorta" most nem szerepelt az étlapon, így egy vaníliatortát kóstoltam meg házi eperfagyival. Ugyan kicsit tartottam tőle, hogy egy vastag, nehéz piskótát fogok kapni, de szerencsére itt a tortát is másképpen értelmezik: két vékonyka piskótalap között könnyű, igazi bourbon vaníliából készült krémet halmoztak, a mennyiség is nagyszerűen el volt találva. A házi eperfagyi pedig egészen fantasztikus volt: életemben nem ettem még ilyen brutálisan igazi fagyit, mintha egy kiló friss epret fogyasztottam volna el. Tökéletes lezárása volt az ebédemnek, kíváncsi lettem a többi fagylaltjukra is ( a facebook-os oldalukon láttam,hogy jelenleg málnafagyival kínálják ugyanezt, szóval mindenképp érdemes megkóstolni.)

 A másik desszert egy klasszikus madártej volt, ami hasonló adottságokkal rendelkezett, mint a torta. Látványra is gyönyörű, nagy tojáshabbal a tetején, körbelocsolva vaníliás öntettel: magasan átlagon felüli volt.

Kiszolgálás:5/5

Kínálat:5/5

Minőség:5/5

Ár/érték: 5/5  Kategóriájában kifejezetten jó árakkal dolgozik ( egyedül a bor okozott kisebb sokkot, mert egy deciért 1350 Ft-ot kértek el, de hát egyszer élünk)

Miután egy teljes hetet töltöttünk a Szárcsában, őszintén mondhatom, hogy ez a legjobb szálloda, ahol valaha jártam, ráadásul az ár-érték aránya is hihetetlenül magas. Egy franciaágyas szoba hétköznaponként 16.500 Ft-ba kerül éjszakánként két főre, de hétvégente csak 13.500 Ft, és ebben benne van az igazán minden igényt kielégítő félpanziós ellátás, a teljes wellness-részleg használata (a medencéken túl finn szauna és gőzfürdő is a rendelkezésünkre állt), illetve ingyenes kerékpárbérlési lehetőség is. Nagyobb családoknak szintén ideális, mert 6 éves korig minden ingyenes, 12-18 éves kor között is csak 2000 Ft/éj. Ezt sokan ki is használták, rajtunk kívül csak 1-2 párt láttunk, többnyire mindenki gyerekekkel érkezett.

A tisztaságra is nagyon ügyeltek, naponta takarították kérés nélkül is a szobát, hoztak új törölközőket, még a cipőinket is szépen egymás mellé sorba rendezték (!). Ha minimális kritikával szeretnék élni, annyit hozzátennék, hogy a takarítás után általában nem zárták vissza a szobaajtót, így ha mondjuk valamelyik vendég késztetést érzett volna rá, simán kipakolhatta volna a cuccainkat. Emellett a falak elég vékonyak lehettek, mert előfordult, hogy 5-6 körül hallottuk, ahogy a szomszéd szobában zuhanyoznak, szobán belül pedig tényleg nagy volt a zaj, ha ment a zuhany. Remélhetőleg a most épülő szárnyban ezt valahogy meg fogják oldani.

A reggeli minősége is nagyon meglepett minket: sehol nem tapasztaltunk ennyire bőséges, jó minőségű hozzávalókból összerakott és változatos kínálatot. Többféle müzliszelet és gabonapehely, lekvárok, fehér- és barna kenyér, mini croissant, egész kenyerek, amiből tetszés szerinti nagyságút vághattunk, legalább 4-5 féle sajt és ugyanennyi felvágott, mind minőségi,  friss gyümölcsök (málna, eper, banán, alma, stb). A meleg reggelihez szokottak ehettek tojásrántottát, virslit, sült bacont és bundáskenyeret is.Italnak kétféle 100%-os üdítő és hozzá több méretű pohárból vehettünk (4 decis is), illetve kávégép is rendelkezésünkre állt, valamint pirítót is kiraktak. A kisebbeknek volt többféle müzli, abból se a gagyi tesco gazdaságos fajta, hanem Cini Minis, Chocapic, Nestlé csokis, illetve nagy halom Túró Rudi. Mindent folyamatosan pótoltak ha elfogyott, és látszott, hogy csak aznap használják fel a cuccokat, másnap ugyanolyan frissen kaptunk mindent. Valahogy így kell elképzelni:

 Az asztalokon  -nem csak vacsoraidőben - mindig találtunk egy értékelő lapot, így a csárdába betérők is érezhették, hogy itt fontosnak tartják a visszajelzéseket. Az étlapon olvasottak alapján pedig tényleg sokkal szívesebben ad az ember borravalót, annál is inkább, mert valóban a személyzet minden tagja megérdemli.

Végezetül mutatnék pár képet az étterem azon ételeiből, melyek a félpanzió választékában is benne voltak.  Akad olyan köztük, amit az ellátáson felül rendeltünk, így már biztos, hogy ugyanolyan minőségű és saccra mennyiségileg is akkora volt, mint a vacsora.

Rántott camambert szezámos bundában:

(Fent: Fokhagymás pulykamellsteak párolt zöldségekkel, lent: ugyanez spenótos-paradicsomos szélesmetélttel)

(Hagymaleves, tele sajttal. Annyira tele, hogy nekem egyáltalán nem érződött benne a hagyma, de így is tökéletes volt.)

 Juhtúrós csirkemell:

 És végezetül a havi ajánlatból: "Könnyű nyári lime-os mascarponekrém"

A belváros melletti vonatállomástól körülbelül fél órányi sétával lehet megközelíteni a helyet, ezért a családos vendégek esetében érthető, hogy különböző oldalakon azért pontozták le a szállót, mert távol esik a központtól. Megérkezésünkkor kicsit szkeptikusak voltunk, mert a szálloda egy részét éppen felújítják, és elég nagy volt a zaj. Kívülről nagyjából a felére tippeltük az átalakítás alatt álló részt, de ahogy elindultunk az emeleten, rájöttünk, hogy belülről hatalmas a hely, így a munkálatokból semmit sem hallani, és kb. 5 perc alatt értünk el a szobánkhoz. Különböző kuponokra voltunk jogosultak, attól függően, hogy hány éjszakát töltünk itt. Mi egy teljes hetet voltunk, és meglepetésünkre az összes kupont megkaptuk, így volt koktéljegyünk, fagyikuponunk,20 perces hátmasszázskuponunk, ezen kívül kaptunk két belépőt a Bory-Várba (itt még a Romkertet választhattuk volna), illetve minden nap 16 és 17 óra között mehettünk limonádézni és sütizni a teraszra.

Az előbbi posztban már szerepelt két kép a szobáról, így a csomaghoz tartozó, előre bekészített gyümölcskosarat mutatnám csak meg:

Az erkélyünkkel pont szemben helyezkedett el a kültéri wellness-részleg, ahol sodrófolyosós medence és gyerekmedence is volt: 

       A választott csomagban szerepelt félpanziós vacsora, amely a rendes étlap kínálatából tevődött össze, csupán néhány tétellel volt kevesebb annál. Nagyon szimpatikus volt, hogy egyáltalán nem az egyszerűbb, olcsóbb ételeket hagyták meg, választhattunk például szarvassültet, szezámmagos camambert-et, és chilis-dijoni mustáros flekkent is. Első este János bácsi csemegéjét ( Roston sült csirkemell  fokhagymás bazsalikomkrémmel megkenve,sajtos-juhtúrós krumpligombóccal) tettem próbára, míg Márk egy tárkonyos vadragulevest valamint egy  sült pisztrángot evett egészben (spenótos, fetás koktélparadicsomos szélesmetélttel).Mindhárom fogás isteni volt, a leves tele volt zöldségekkel, a csirkemell omlós és tekintélyes szelet volt, a bazsalikomkrém jól harmonizált vele, viszont a krumpligombócok az én gyomromnak kicsit nehezek voltak, mint utána érződött. Mindenesetre mint félpanziós vacsora hihetetlenül bőséges és minőségi volt minden, amit ettünk, a kiszolgálás pedig nagyon odafigyelő, gyors és közvetlen volt.

Éjjel-nappali recepció működött a hotelban, így időbeli megkötés nélkül, ingyenesen lehetett kerékpárt kölcsönözni. Ezzel a lehetőséggel érdemes volt élni, mert 40 fokban a belvárosba besétálni nem kifejezetten szimpatikus dolog. Nagyjából ezek voltak a tapasztalataink az első napon. A következő poszt egy összefoglaló lesz a hétről, kitérve a félpanzióra, takarításra, és minden egyébre, ami innen kimaradt.

Az elkövetkezendő posztokban az itt töltött egy hétről fogok beszámolni képekkel, leírásokkal, kitérve a kellemes élményekre és az esetleges hiányosságokra. Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy nemcsak a honlapon olvastunk csupa méltató hozzászólást a helyről, de a külföldi szállásgyűjtő portálok is elismerően nyilatkoztak róla, az értékeléseknél is gyakran maximum pontszámmal jutalmazták a vendégek. Íme a szobánk:

Sajnos ha egy ismerőssel, baráttal vagy barátnővel szeretnénk beülni valahova egy-két pohár sörre vagy borra, szinte elkerülhetetlen, hogy az este végeztével ne áradjon belőlünk a dohányszag. Ha minden igaz, januártól ez a probléma megszűnik, de addig is az alábbi felsorolásból nyugodtan választhatsz magadnak esti találkahelyet. A félreértések elkerülése végett: a listában csak olyan helyek szerepelnek, ahol valóban megvalósul a füstmentesség, tehát legalább külön helyiség van kialakítva a nemdohányosok számára.

1. BARbár Café-Chocolate:

Előnyök: Alapjáraton még asztalt sem kell foglalnod hozzájuk. Újabban igyekeznek minden pénteken szervezni valamilyen rendezvényt, például élő jazz-estével egybekötött pálinkakóstolót, sangria-estet, mojito-estet, kávénapot. A kávézó hangulatos, szeparéval és kisebb terasszal is rendelkezik. A benti rész egésze füstmentes.

Hátrányok: Sajnos vasárnap zárva tartanak, és a sörkedvelők pillanatnyilag csak Sopronit választhatnak.

2. Sirius Teaház/Altair Teaház

Előnyök: Mindkét teázó a Nemzeti Múzeumtól pár perc sétával megközelíthető,valószínűleg közös a tulajdonos is. A hét minden napján beülhetünk este tíz óráig. Érdemes asztalt foglalni, mert a sok kis kuckóba általában csak így juthatunk be. Ennek ára 600 Ft fejenként, viszont lefogyasztható. Az árak a budapesti középmezőnyhöz tartoznak. A bejárathoz közelebb található a dohányzó rész, de beljebb ebből nem érződik semmi. Vízipipázásra is van lehetőség.

Hátrányok: Ha alkoholizálni is szeretnénk, akkor csak az Altair-t célozhatjuk meg (bár nem értem, milyen megfontolásból alakult ez így). Ez utóbbiban télen jobban tesszük ha lent foglalunk asztalt, mert az emeleti részek elég huzatosak - utolsó tapasztalataim szerint.

3. Gold Center Biliárd

Előnyök:Külön emeletet kapott a nemdohányzó biliárdterem, így garantáltan elkerül minket a bagószag.Háromféle csapolt sörből választhatunk, tisztességes a koktélkínálat, és a szomszédos Don Pepéből még pizzát is felhoznak nekünk. Csúcsidőben is akad szabad asztal.

Hátrányok: A dohányos részleg hangulatosabb, többen is szoktak lenni.

4. Csészényi Kávézó

Előnyök: Jópofa figyelmeztető táblákkal és egyéb poénos retrótárgyakkal felszerelt kávézó. A különösen finom forrócsoki mellé naponta más-más kézműves süteményeket kínálnak.

Hátrányok: Foglalás nélkül beesni szinte biztos csőd.

A szédületes kínálatot felvonultató kávézóban a nagy melegben jól esik egy finom limonádé vagy jegescsoki, de pénteken inkább  a férfias italok kerülnek majd előtérbe.  Ez az erősebb nem tagjainak dupla öröm, hiszen a kóstolóval kapcsolatos vélemények alapján talán könnyebb lesz a jelenleg még hiányzó  állandó pálinkakínálatot is összeállítaniuk.

Május 27-én este héttől zárásig az Agárdi, a Bolyhos és az Árpád pálinkáké lesz a főszerep a Papnövelde utcában. A lelkes tulajdonosok időről-időre különböző rendezvényekkel csalogatnak minket, és aki járt már a BARbár estjein, az tisztában van vele, hogy  ezek általában teltházzal zajlanak.  A gyümölcspárlatok mellé többféle kolbászt is kóstolhatunk, sőt akár a teraszon is falatozhatunk majd.  A belépő  4000 Ft, amely magában foglal  5x2 cent pálinkát, háromfajta kolbászt + ásványvizet, valamint egy garantáltan kellemes estét. Aki pedig a péntek elmúltával úgy érzi, hogy  szívesen tesztelné tovább a helyet, annak érdemes figyelnie a Facebook-oldalukat, ugyanis Viki és Tomi folyamatosan újabb programokon töri a fejét. A közeljövőben  például meggypálinkakóstolót és házi készítésű bonbonestet terveznek.

További információ és asztalfoglalás:

 http://barbarcafe.hu

http://www.facebook.com/Viki.Tomi

A Prága sajnos újabb példája annak, milyen könnyen eshet a színvonala egy sokáig  közkedvelt és zsúfolásig telt kávézónak.

  Éveken át a Kálvin tér egyik legjobb helyének tartottam ezt a helyet, de sajnos az elmúlt fél évben rá kellett ébrednem, hogy nem pillanatnyi hanyatlásról van szó, hanem fokozatos színvonalesésnek lehettem tanúja. A csúcsidőben még mindig jó kihasználtsággal működő kávéházat őszintén szerettem volna ajánlani mindenkinek, de sajnos bizakodásom ellenére az is megkérdőjeleződött bennem, hogy egyáltalán jövök-e még ide.

  Az már hosszú idő óta nyilvánvaló, hogy a 2 felszolgáló rettentően kevés ennyi vendégre, így ugyan érthető, de egyáltalán nem elfogadható az, hogy az asztal elfoglalásától számítva bő negyed órát kellett várnunk, hogy kávélapot is kapjunk az eleve kirakott sör-és koktéllap mellé. Mindazonáltal ezt még talán el is néztem volna a körülményekre való tekintettel, de a rendelés felvételéig még legalább ugyanennyi idő telt el. A fiatal hölgy próbálta memorizálni a felsorolt tételeket, de már ekkor is érezhető volt, hogy sok lesz ez neki. Lehet, hogy én sem tudnék 5-6 dolgot fejben tartani, de szerintem belefért volna az is, hogy feljegyezze.           

Sajnos a rendelés leadásától sem pörögtek fel az események: úgy 10-15 perc után első körben megkaptam a zöldalmás-mentás limonádét, párom egy üveges Delirium Tremens sört és egy hosszúkávét. A fiatalabb felszolgálólány elnézést kért egyébként a várakozásért, azért ez pozitívum. Kicsit később érkezett meg a Cafe Dolce Vita néven futó ”írkrémes kávéfantázia”. A sör értelemszerűen nem okozott meglepetést, a hosszúkávé rendben volt, de a másik két tételről már nem mondhatom el ezeket. A kávékoktél kicsit kesernyés volt, az írkrémnek nyomát se találtam, talán maga a kávé sem volt jó. A mélypont azonban meglepetésemre a limonádé volt, melybe 1-2 már helyenként barnára rohadt mentalevelet tettek, ami miatt csak a zöldalma íze érződött az italban. Igaz voltam már olyan helyen is, ahol egy ilyen malőr ihatatlanná tette a limonádét, tehát lehetett volna rosszabb is a helyzet.

 A kiszolgálást sem éreztem különösebben kedvesnek, a sok munka miatt nehezen vettek észre, sokáig vártunk a számlára. Itt véletlenül egy ezressel többet adtam a hölgynek, amit magától nem vett vagy nem akart észrevenni, és első szólásra nem is értette a dolgot; végül hiába kért zavartan elnézést, valahogy nem semlegesítette a rossz érzésemet, sőt ez is csak megerősített abban, hogy egy jó ideig biztosan elkerüljem a Prágát.

Kiszolgálás: 1/5

Kínálat: 4/5

Minőség: 2/5

Ár/érték: 3/5

Ha Egerben járok, lehetőség szerint mindig ellátogatok ebbe a nosztalgikus hangulatú kávékuckóba, mely közvetlenül a Dobó Tér mellett található.

A helyiség nagyjából akkora, mint az Azték Choxolat itt Budapesten, és legalább annyira ízlésesen van berendezve. Itt nem árulnak zsákbamacskát:a pult mögötti polcon  felcímkézett befőttesüvegek sorakoznak a hozzávalókkal, ami egyrészt jól mutat, másfelől a nagymama isteni lekvárjait juttatja az ember eszébe, így passzol a hely alapkoncepciójához.

 Nekem valamiért nagyon tetszik, ha krétával felírt tábláról olvashatom az itallapot, és itt tényleg annyiféle dolgot kérhetünk, hogy praktikus szempontból is nyerő ötlet volt ezt a megoldást választani. Az alábbiakban csak a hagyományosabb kávékat és forrócsokikat láthatjátok:

 A másik hasonló méretű táblán a forrócsoki-választék olvasható,és itt is akadnak furcsa párosítások, melyeket érdemes végigkóstolni. Még különlegesebbé teszi a helyet - és éppen ezért a  kávéimádóknak maga a kánaán lehet -  hogy kimérve bécsi, francia és olasz pörkölésű szemeskávét is árulnak, igaz, jó mélyen kell a pénztárcánkba nyúlni ezért az élményért.

 Mivel az Arabica-t elég régen fedeztem fel, és inkább egy átfogó ajánlónak szánom a cikket,nem nagyon készült kép az ott fogyasztott italokról. A hangulatot, a kedves kiszolgálást és a minőségi forrócsokikat figyelembe véve ez az apró kávézó legalább annyira a szívemhez nőtt, mint az Azték csokizó. Ráadásul itt még kevésbé is visel meg minket, ha nem kapunk asztalt első körben, hiszen arra a fél-egy órára  Egerben akad bőven felfedezni való.

Kiszolgálás:5/5 (ha jól figyeltem meg,ketten váltják egymást, mindketten közvetlenek,barátságosak)

Kínálat:5/5

Minőség:5/5

Ár/érték: 5/5 (mivel pesti árakhoz szoktam, még olcsónak is érzem)

(nincs honlapjuk)

A mostani beszámolóm nem titkolt célja, hogy meggyőzzem az olvasókat arról, hogy biztosan létezik olyan étterem Budapesten, amely annak ellenére, hogy a   Michelin-kalauzban szerepel, még teljességgel élvezhető modorosság, öltöny és feszengés nélkül is.

 A Csalogány 26 tavaly kapott Bib Gourmand díjat a 21 Magyar étterem, a Bock bisztró és az  Arcade mellett. A nem sok bizalmat keltő név ellenére mindkét alkalommal mikor ott jártam tele volt a hely - bár azért azt hozzá kell tennem, hogy összesen 7-8 asztalból választhatunk. Az ott töltött közel 3 óra alatt újra megbizonyosodtam afelől, hogy itt tényleg egészen különleges estét tölthet el az ember - természetesen  a színvonalnak megfelelő árért.

 Az étterem ebből adódóan nem túl tágas, sőt kifejezetten családias, és valamitől majdnem úgy éreztem magam, mintha egy ismerősömnél vacsoráznék. Kétféle menüből választhattunk négy-, illetve nyolcfogásos vacsorát. Mi a kevesebbet vállaltuk be, és ez bőven elég volt.

  Már a rendelésnél feltűnt a pincér figyelmessége: mivel az én összeállításomban egy előétel, egy főétel és két desszert szerepelt (míg párom egy szokásos menüt választott desszert nélkül), így érdeklődött, hogy szeretnénk-e összehangolni az étkezést, illetve a sorbet-t az előétel után, vagy az étkezés végén szervírozza-e. Az utóbbi mellett döntöttünk. Még az előfogás érkezése előtt étvágygerjesztőként kaptunk enyhén sós, francia házivajat helyben készült brióssal és kenyérrel. Úgy láttam a többi asztalnál pótolták is folyamatosan, ez nálunk elmaradt, de ez nem jelentett különösebb problémát. A vaj friss volt és érezhetően nem bolti jellegű, a hozzáadott briós inkább minizsemlének tűnt ízre és állagra, de látszott ezen is, hogy nagy gonddal készült.

Miután ezt elfogyasztottuk, már kezdtem ráhangolódni a menü első résztvevőjére, de előbb még  várt ránk egy apró megmérettetés  egy marinált pontyfalatka személyében. Nem kellett sokat küzdenünk vele, könnyű és ízletes volt, vékony, ropogós panírban.

 Ezután kezdődött csak el maga a vacsora: kezdetnek füstölt pisztrángkrémet választottam marinált Szent-Jakab kagylóval. A vizuális élmény lenyűgözött! Annyira aprólékosan volt összeállítva a tányér, hogy egyértelműen látszott, hogy örömmel készült. Ennek további bizonyítéka  -  amit sajnos nem tudtam megörökíteni -  hogy párom a kinyíló konyhaajtóban egy pocakos szakácsot pillantott meg, aki szelíd mosollyal éppen a hozzávalókat rendezte egy tányérra.

  A főételem hosszas töprengés után  szopósmalacsült lett sárgaborsóval, melynek annak ellenére szerettem volna egy esélyt adni, hogy nem kimondottan az én világom, és bárhol máshol találkoznék vele, biztosan továbblapoznék. A kép minden bizonnyal meggyőzi a kicsit zsírosabb húsokat kedvelőket, hogy ez szinte tökéletesen van elkészítve, nekem sajnos még itt sem jó választás ez. A hús egyébként puha, olvad a szájban, a köret pedig felülmúlta a várakozásomat: roppanós, friss, és még küllemre is jobban fest, mint ahogy elképzeltük. A többi ételhez képest ez nagyobb adag volt, más helyeken is tisztességes  főétel lenne.

Még a választott desszertjeim előtt egy kis pohárkában érkezett egy előédesség: kókuszos piskóta csokoládéval és tonkababbal. Remek ízesítés, a piskóta habkönnyű, és bár felespohárban szolgálják fel mégsem éreztem kevésnek.

Ekkorra már kifejezetten jóllaktam, de még hátravolt egy sorbet és egy nagyon különleges joghurtzselé. A rebarbarás-epres sorbet igazi csemege volt: egyértelműen helyben készült, nem túl édes, intenzív ízű gombócokat kaptunk, megfelelő adag volt ez is.

Befejezésképpen kipróbáltam egy számomra nagyon bizarrnak hangzó kompozíciót. A joghurtzselé sáfrányos spárgakrémmel és citrommal egyszerűen gyönyörűen volt elkészítve: a rétegek szigorúan követték egymást, középen zöld csík választotta el őket egymástól, szóval hihetetlenül jól nézett ki, így félig már meg voltam győzve.Viszont ez volt az este azon pontja, ahol a szokatlanra való nyitottságom csődöt mondott: a sáfrány sem elsőre sem később nem illik nekem bele a pohárba, a spárgát sajnos még ebben az állapotában sem tudom a szívembe zárni, a citrom pedig nem elég intenzív a másik kettő kiegyenlítéséhez -  igaz nem is erre hivatott. A pohár aljában üldögélő joghurtzselé hasonlít ízvilágában a panna cotta-ra, sajnáltam, hogy nem került feljebb,mert így csak a spárgás rész elfogyasztásával lehetett hozzájutni. Így az utolsó rendelt fogás volt számomra az egyedüli gyenge pont, de ez sem az elkészítés hibájából adódott, csupán rendeltem egy spárgás ételt, ami nekem általánosságban sem ízlik.

Ha mindezzel nem telítődtünk volna el, egy amolyan utolsó ráadásként újra helyben készült finomság érkezik, amelyből bevallom képtelen voltam már enni, de párom szerint méltó befejezése volt az estének.

 Egyébként ő még rendelt egy levezető kávét, amit csak azért kell megemlítenem, mert a kiegészítőkben megint megmutatkozik az egész helyre jellemző igényesség:

A Csalogánynak meghatározott célközönsége van, de valószínűleg a legtöbben – mint minden Michelin által ajánlott helyet -  a budai elit éttermének gondolják, ahol fényűző teremben miniatűr adagokat szolgálnak fel a modoros pincérek, és ahonnan több tízezer forint kiperkálása után is éhesen távozik az ember. Nos, erre az étteremre a fentiek közül egyik sem illik.  A ráadás-falatokkal együtt fejenként nyolc adag ételt kóstolhattunk meg, és ha valaki az elegancia miatt vonakodik eljönni, annak elárulom, hogy még farmernadrágos vendéget is láttam. Az az alábbi kép is jól visszaadja a hangulatot:

 A három pincér mindvégig nagyon figyelmes volt, amint elfogyott az ásványvíz vagy a bor, rögtön pótolták.  Sőt egyikük még azt is észrevette, hogy nem ürül a borospoharam, így egy alkalmas pillanatban rákérdezett páromnál, elvigye-e.

Egyetlen dolog ért váratlanul: tavaly mikor itt jártam, nem számolták fel az ásványvizet, és mivel most is kancsóból pótolták, amiből nehéz nyomon követni, mennyi is fogyott belőle, meglepett minket, hogy 1600 Ft-ot számoltak fel érte.

A két négyfogásos menüért,egy üveg borért, kávéval és vízzel borravaló nélkül összesen 24 000 Ft-ot fizettünk. Ez a 4 grátisz fogással együtt több mint elegendő mennyiség volt nekünk.

Kiszolgálás:5/5 (hihetetlenül gyors és figyelmes, de még éppen nem zavaróan az)

Kínálat:4/5 (lehetne kicsit színesebb a húskínálat, szívesen megkóstolnék egy kacsamellet például)

Minőség:5/5 (ami itt készül az kivétel nélkül csodásan és gusztusosan van elkészítve, minőségi alapanyagokból)

Ár/érték: 5/5 (csak a maga kategóriájában érdemes értelmezni; ennek megfelelően maximális pontszámot érdemel)

Budapesten található egy igazán különleges koktélbár, ahová a kiváló alapanyagokon kívül azért is érdemes betérni, mert itt minden képzeletet felülmúló kínálattal találjuk szembe magunkat.

   Az már eleve elismerésre méltó, amikor egy budapesti vendéglátóegység felkelti a külföldi média figyelmét, pláne akkor, ha ez konkrétan a New York Times honlapjának ajánlásaként jelenik meg. Önmagában ez is elég erős motiváció lenne a teszteléshez, de engem a munkahelyemen sikerült meggyőzni róla, hogy ezt egyszerűen muszáj kipróbálni.

  A honlapon nézelődve kialakult bennem egy bizonyos kép a hely atmoszféráját illetve a megcélzott vendégkört illetően, amire aztán az ott látottak lazán rácáfoltak: semmi fényűzést, modorosságot nem tapasztaltam, viszont ízléses volt a berendezés, figyelmes a kiszolgálás és legszívesebben végigkóstolnánk a kínálatot.

  A jól felszerelt bárpulttal szemben telepedünk le, ahol folyamatos munka zajlik. A rendelés előtt némi pontosításra van szükségem, ugyanis itt nem minden ital alatt találjuk meg a pontos összetevőket:  a long drinkek közül felkelti az érdeklődésem a Spicy&Stormy, amiről  azt a titokzatos információt kapjuk, hogy „Sailor Jerry az amerikai tetováló művész viharos élete long drinkes pohárban”.   Pincérünk, Roland beavat bennünket, hogy ez egy fűszeres rummal kevert, gyömbérsört és kevés Angosturát tartalmazó ital. Csábítóan hangzik, de a sörallergiám miatt inkább kihagynám, mire megnyugtat, hogy ez voltaképpen nem is tartalmaz semmit a hagyományos sörből, így nem kell tartanom tőle. Ahogy később utánanézek, ez valóban az én tudatlanságom volt (csupán sörélesztő van benne, szerencsére ez nekem se okoz gondot), és elsőre remek választásnak bizonyult: a fűszerek erőteljesen érződnek az italban, de nem uralkodnak el túlságosan benne, és ahhoz képest, hogy csak alkoholból áll össze a koktél, nem túlzottan tömény.

Lassan el is fogy az italom, amikor Roland érdeklődik, hogy ízlik-e a kompozíció, és csak úgy kedvességből hoz nekünk egy tál wasabis földimogyorót, illetve tortillát. A hely egyébként ekkorra megtelik, mellettünk egy hangosabban mulató társaság ül, szóval az igazi kocsmahangulat is adott. Tovább böngészem az itallapot: bár megfogadtam, hogy semmi esetre sem szabad hagyományosat rendelni itt, azért megalkuszom magammal és egy Bazsan Mojitot teszek próbára, ami a mindenhol kapható változattól eltérően a rum helyett  maracujalikőrrel készül. Ez kevésbé szokatlan ízvilágú, és szintén remekül van elkészítve.

  Nem sokkal később újabb tál érkezik az előző csemegéből, és miután barátnőm a második koktélon is túl van, a pincérünk rövidesen visszatér hozzá egy pohár uborkás vízzel.

Az eddigi  élmények még jobban meghozzák a kedvemet a további kísérletezéshez, de a koktél alattomos utóhatásaival számolva – melyek egyébként teljesen kimaradtak – inkább úgy döntök, hogy kérjük a számlát, de biztosra veszem, hogy  hamarosan visszatérek még egy fordulóra.

Kiszolgálás:5/5 (kedves, figyelmes, tud ajánlani, ezen kívül  két tál wasabit és egy pohár vizet is kaptunk grátiszba)

Kínálat:5/5 (a széles választékon túl kreativitásból és merészségből sincs hiány)

Minőség:5/5 (az alapanyagok és az elkészítés)

Ár/érték: 5/5 (az általunk fogyasztott koktélok 1650 Ft-ba kerültek egységesen, ami ezért az élményért teljesen jogos)

Boutiq Bár

A hangulatos pincehelyiség a nevével megegyező utcában található, informátoraim szerint hétköznap délelőtt teltházzal üzemel. Én eddig csak estefele jutottam el hozzájuk, és eddig mindig bőven volt hely -  szerencsére.

Szintén belvárosi helyről van szó,amit legfőképpen a pizza miatt ajánlok szívesen. Sajnos ebédidőben nem tudok átugrani hozzájuk, pedig a mostani kínálatból szívesen kipróbálnám mondjuk a  gyros tálat és a cukkinis tócsnit négysajtmártással. Ha valaki esetleg kedvet kap hozzá, ne habozzon megírni, mit tapasztalt :).

 A Czukor is követi a minőségi konyhát vivő helyek körében alkalmazott,egyre divatosabb irányzatot, melynek lényege, hogy a hosszas olvasgatás helyett inkább kevesebb, de jól elkészített étel közül választhasson a kedves vendég. Mivel már többször és többfélét kipróbáltam, magabiztosan állítom, hogy ez itt maximálisan sikerül is.

Az óvatosabbakat első tesztelés alkalmából  a pizzák felé terelném: A Toscana már az alapanyagokat olvasva is jó döntésnek bizonyul (paradicsomszósz, szárított paradicsom, pármai sonka, sajt, ruccola), de a szokatlanabb ízvilág is le tudott nyűgözni, vegyük mondjuk az Amsterdamot (paradicsomszósz, bacon, spenót, gorgonzola, fokhagyma, sajt). Minden feltét friss, jó minőségű, a szárított paradicsom  szokatlanul tömény és igazinak hat.Az árak kicsit magasabbak az átlagnál (az extrább darabok 1450-1690 Ft között mozognak), viszont cserébe válogatott feltéteket és isteni, vékony tésztát kapunk, szóval abszolút megéri többet kiadni érte.

Tésztafronton fontos tudni, hogy itt csalóka az adagolás: a tálban érkező adag elsőre még kevésnek is tűnhet, de rendszerint alig lehet elpusztítani a tálról:). Étvágygerjesztőnek a rozmaringos kacsaragu papardellével:

Ha a tekintélyes adag ellenére még van hely a gyomrunkban, a fekete-fehér csokitorta csak fokozza az élvezeteket.

Az italokhoz érve legnagyobb bánatomra meg kell említenem, hogy a koktélválaszték elég szegényes, csak pár alapdarabból választhatunk (és ezek fel sincsenek tüntetve a honlapjukon). Én általában mojito-t kérnék,sajnos eddig csak egy alkalommal volt készleten menta, így már félve szoktam rákérdezni a dologra.

Kiszolgálás:4/5 (kedves, nem tolakodó, de sajnos pincérfüggő, mennyire vesznek érte minket)

Kínálat:4/5 (fájó pont a koktél)

Minőség:5/5

Ár/érték: 5/5 (annál is inkább, mert a pizzákkal ellentétben a főételek máshol is legalább ennyibe kerülnek)

Ki ne emlékezne Dustin Hoffmann-ra, ahogy mindenfajta kontextust mellőzve hadarni kezdi kedvenc vetélkedőjének bevezetőjét? Tőle tudhattuk meg, hogy a juharszirupnak már a palacsinta előtt az asztalon kell lennie, és hogy  alsónadrágot csak a K-Mart-ban vehet az ember.

Egy közösségi vásárlásra buzdító oldal kedvezményes (félárú) jegyeket hirdetett meg a Belvárosi Színház április 12.-ei előadására, mely az 1988-ban készült  Esőember című film alapján készült. Dustin Hoffmann zseniális alakítását többek között Oscar- és  Golden Globe-díjjal jutalmazták annak idején, így nem volt meglepő, hogy pár nap alatt mind a 200  akciós jegy gazdára talált.

   A színpadi produkcióban – mely  17 és 20 órakor is műsoron volt – az autista báty , Raymond szerepében  Kulka Jánost láthattuk, míg a pénzsóvár öccsöt, Charlie-t Nagy Ervin alakította.

   Bevallom én kívülről tudom már a filmet,ezért  első pozitívumként a szöveghűséget  hoznám fel a darab mellett – ugyan akadtak helyenként eltérések, „magyarítások”, de szerintem ez még belefért. Mivel az előadás csupán szűk másfél órás volt,értelemszerűen kimaradtak bizonyos jelenetek, de ettől függetlenül hangsúlyt kellett volna fektetni  a főszereplő jellemfejlődésére, egyáltalán a karakterek egymáshoz való viszonyának változásaira. Itt sajnos ez hiányzik: Charlie Babbitt (Nagy Ervin) a történet végén számomra ugyanolyan ellenszenves és érdekember, mint kezdetben, pedig több jelenetben is tetten lehetne érni a testvéri szeretet első megnyilvánulásait. Hogy miért nincs meg ez az átmenet, arra két magyarázatot találtam: egyfelől Nagy Ervin nekem túlságosan ripacs, a hangsúlyokat idegennek találtam,  a dühkitörései eltúlzottak voltak, apja miatti sérelmei és ebből fakadó önzése egy pillanatig nem ébresztettek sajnálatot bennem. Ugyanakkor a filmdráma szinkronja tökéletes volt, így tulajdonképpen  két szélsőséget kellett értékelni. A másik ok, hogy –talán az idő rövidsége miatt – kimaradtak párbeszédek, részek, amivel talán gördülékenyebbé tehették volna azt a folyamatot, ami során Charlie-ból egy jobb, felelősségteljes és beteg testvérét elfogadó mitöbb hozzá ragaszkodó ember lesz. Sajnos a főszereplő modorossága miatt a megható fürdőszobai jelenet (t.i.: amikor  fény derül az Esőember kilétére, és azt is megtudjuk, hogy  Raymondnak miért kellett évtizedekkel ezelőtt elszakadnia testvérétől) sem váltott ki érzelmeket bennem. Így csupán sovány vigasz, hogy legalább a szövegen nem változtattak lényegesen, bár belecsempésztek pár mai szleng kifejezést, ami nekem erőltetettnek és nem odaillőnek hatott.Kreatívan bántak viszont a díszletekkel:lényegében pár világítós kocka és egy kanapé alkotta a repertoárt, és ezek segítségével a tárgyalószobától a tévéig mindent meg tudtak alkotni.

  Ha végiggondolom a látottakat, az egyetlen dolog, ami miatt nem bántam meg, hogy végigültem a darabot, az Kulka mindenfajta mesterkéltséget nélkülöző, szinte tökéletes alakítása autistaként. Neki köszönhetően sokat nevethettünk, pláne úgy, hogy a  Szomszédok óta megfontolt, komoly mentőorvosként  maradt meg az emlékeimben, ezt pedig most felülírta a saját világában élő, a pénz fogalmát nem ismerő beteg ember szerepe. Ha már felidéztük ezt a mindenki által ismert de sokat szapult tévésorozatot, viszontláthattuk Kézdy Györgyöt is, aki nem került távol „régi hivatásától”;  ezúttal pszichiátert alakít.

  Alapvetően nehéz összehasonlítani egy nyolcvanas évekbeli amerikai filmet egy modern színpadi feldolgozással, de úgy érzem erre nincs is szükség. Vannak hangsúlyos gyengeségei az előadásnak, és valószínűleg csupán Kulka miatt  érdemes ezt választani esti elfoglaltságként,ennek ellenére érdekes élmény  színpadon viszontlátni az IMDB legjobb 250 filmjének egyikét.

Kép:http://esoember.com

A legtöbb áruházban több tucat csokoládémárka közül válogathatunk ízlésünk és pénztárcánk vastagsága szerint. De vajon hányan figyelünk arra,egyáltalán érdekel-e bennünket, hogy pontosan miből is készült kedvenc édességünk?

Az Etyeki Kúria különleges programot kínált április 16.-ára: egy előadással egybekötött csokoládé-és borkóstolón jártunk, melynek vendége Szántó Tibor csokoládémester volt.

Megérkezésünkkor kicsit elbizonytalanodtam, vajon beleillünk-e a kóstoló célközönségébe, ugyanis a nem túl nagy társaságon körbetekintve egy kétgyermekes házaspárt leszámítva öltönyös üzletemberek és burzsuj, pöffeszkedő családok alkották a tömegnek nem nevezhető embercsoportot. Az üdvözlőitalként kapott rosé kortyolgatása közben próbáltam optimistán hozzáállni a dologhoz, annál is inkább, mert a házigazdák és az előadó is nagyon szimpatikus és közvetlen volt, így reménykedtem benne, hogy izgalmas délután áll előttünk.

A késők miatt csúszott kissé a kezdés, de az asztalokon gondosan elhelyezett trüffelek és csokikockák látványa elég is volt ahhoz, hogy türelmesen várakozzak. Az eredetileg borászként kezdő Szántó Tibor 2007 óta gyártja különleges csokoládéit, a családi vállalkozásban édesapja segíti őt.  Évek óta tart nagy sikerű csokikurzusokat is, melynek anyagából hozott kis ízelítőt nekünk erre az alkalomra. Ahogy hallgattam őt, egyre jobban megbizonyosodtam afelől, hogy érdemes volt eljönnünk. Hihetetlen szenvedéllyel mesélt a  szőlőről és a kakaófáról, minden kérdésre válaszolt, látszott, hogy tényleg át szeretne adni valamit.

Számomra sok újdonság hangzott el ezen a délutánon: sosem gondoltam volna például,hogy bizonyos területeken kézzel kell beporozni a kakaófákat, mert az ezt végző rovarok nem élnek meg a forró környezetben.  A 4-5 méteres növényről eddig egy bokor képe élt bennem, és a kakaóbabot is szemesbab méretűnek tippeltem egészen addig, míg kézbe nem fogtam egy majdnem amerikai futball-labda nagyságú darabot. A súlyuk miatt aggódók is fellélegezhettek, mert Tibor állítása szerint a jó minőségű csokoládétól nem hízunk el. Ezt először kétkedve fogadtam, de előadónk testalkatát elnézve – aki többek között a Belga Csokoládé Akadémián tanult – lassan elhiszem, hogy létezik olyan finomság, amitől nem kell egy számmal nagyobb ruhákat vennünk.

Az elméleti “oktatás” mellett érzékeinket is próbára tehettük:megkóstoltuk a főbb kakaóbab-fajtákat; különleges, csak erre az alkalomra frissen készített trüffelekkel kényeztethettük magunkat, illetve táblás csokoládéból is jutott a bemutatóra.  Személyes kedvencem az epres-pezsgős trüffel volt, ami a nulladik pontja, mondjuk úgy bevezetője volt a körülbelül két és fél órás programnak. Egy egészen apró golyót kell elképzelni, ami elfogyasztása után szó szerint örömmámort okozott, az arcokon végignézve mindenkinek. Annyit hallani az endorfin hatásáról, de addig a szombatig még  nem tudtam annyi csokit enni, hogy érezzem is a felszabadulásukat. Már csak ezért is –  annak ellenére, hogy Tibor a bevezetőben kihangsúlyozta, hogy minden amit itt látunk, speciálisan mára készült – muszáj volt érdeklődnöm tőle, hogy nem lehetne-e mégis valahogyan hozzájutni, de sajnos egyelőre még nem elérhető, ugyanakkor megnyugtatott, hogy nagy az érdeklődés, így tervezi a dolgot.

Nagyon tetszett, hogy a csokikkal meghatározott sorrendben haladtunk, és miután megtanultuk a bort és a csokit összekóstolni, magunk is meggyőződhettünk róla,hogy mesterien voltak összepárosítva. A rendezvény után - legnagyobb örömömre -  otthonra is vásárolhattunk Tibor területszelektált csokoládéiból illetve forrócsoki alapjaiból, melyek ízléses, ajándékozásra is alkalmas csomagolást kaptak.

Ki is választottam egy barackos-mangós és egy erdei gyümölcsös táblát, illetve magamnak és ajándékba is egy-egy üveg bort. Miután feltankoltam már láttam magam, ahogy a kezdő csokikurzuson ülök, de sajnos lecsúsztam az utolsó, április 28.-ai alkalomról (ami azóta be is telt), így valószínűleg csak szeptemberben tudom eldönteni, van-e még a most fogyasztottaknál is finomabb csokoládé.

Vásárlás és további információ:

Szántó Tibor

BARbár Café

A Ferenciek terétől 5 percnyi sétára található ez a kávézó-csokizó, melyet 2008-ban nyitott meg   egy ritka szimpatikus fiatal pár. Az ő közvetlenségük  - mert az üzletvezetésen kívül a felszolgálással is ők foglalkoznak -  valamint az  igényesen kialakított helyiség és a minőségi alapanyagokból készült finomságok hatására elég csak egyszer betérnünk ide, hogy úgy érezzük: megtaláltuk az új  törzshelyünket.

Az ötödik kerület kellemesen csendes részén, a Papnövelde utcában találtam rá  jó pár hónappal ezelőtt erre a barátságos kávézóra. Elsőre szűkösnek tűnik, de aztán az emeletre felbattyogva felülírják a látottak az első benyomást, fent még a jobb teaházakban megtalálható szeparált, párnán csücsülős,alacsony asztalos "szentély" is helyet kapott. Az üzletet vezető Viki és Tomi néhány alkalom után nemcsak emlékezik ránk, hanem a kedvenc asztalunkat is számon tartja. Az eddigi tapasztalatom az, volt, hogy csúcsidőben is bőven jut hely,általában rajtunk kívül csak egy-két asztalnál ültek- vagy annyinál sem. Ez elég furcsa, hiszen ahogy az alábbiakban beszámolok róla, remek hely, kedves és figyelmes a kiszolgálás, ráadásul frekventált helyszínen is található.

Valószínűleg éppen a forgalom fellendítése céljából újabban Viki és Tomi -  akik egyszerre tulajdonosok és a személyzet tagjai -  „tematikus” esteket tartanak a Barbárban,melyek úgy láttam nemcsak az én tetszésemet nyerték el, így lassan előfordulhat, hogy  előre kell majd asztalt foglalnunk náluk. A facebook-os oldalukról megtudtam, hogy tavaly júliusig is volt néhány ilyen alkalom, de az ott feliratkozók számából úgy sejtem, ez most jött be nekik igazán:). Legutóbb egy nagyon kellemes jazz-műsorral egybekötött Mojito-estén jártam náluk, de zajlott itt már például pálinkakóstoló és sangria-est is, méghozzá egészen baráti áron (a pálinka-estre a belépő elővételben 1990 Ft volt csupán, míg az utóbbira a belépő fejenként 890 Ft volt, ami magában foglalt 1 váza(0,4 l) Sangriát+ tapast.). Az alábbi kép is az egyik Mojito-esten készült, „munka” közben:

Nemcsak az esti rendezvényeikre érdemes ellátogatni, ugyanis a kávézó-csokizó igen tisztességes és azt hiszem minden igényt kielégítő kínálattal rendelkezik:

Az ízesített kávék és limonádék sima vagy alkoholos változataikon kívül választhatunk még a turmixok, teák és koktélok közül, illetve végigkóstolhatjuk a bőséges belga csoki kínálatot is. Kevésbé ínyenc barátainkat is nyugodtan hozzuk magunkkal, mert az  eszpresszó-fanok is új kedvencre találhatnak a 14-féle kávé közül. Külön pozitívum, hogy az összes kávé illetve csoki kapható több méretben is. Egyébként ígéretük szerint nemsokára még több limonádé és jeges csoki közül lehet válogatni:) .A klasszikus kocsmák hangulatát idézi meg a fröccskínálat, bár a Krúdy-verzió (9 dl fehérbor, 1 dl szóda) első olvasásra kicsit meredeknek tűnik.

Ha sikerült kiválasztani, mit iszunk -  ami szerintem a meggyőző választék miatt igencsak nehéz dolog - érdemes átnéznünk a süteményeket is, melyek közül eddig  a napközis piskóta vitte nálam a pálmát. Sajnos nemrég kivettek a kínálatból, de úgy látom, a Valami (meggyes piskóta, gyümölcsök, forró csoki öntet) fantázianevű sütemény is nagyon hasonló lehet, így legközelebb biztosan megkóstolom. Az eredeti kedvencem esetében a  klasszikus iskolai menzáról megmaradt édességet kicsit felturbózták: egy csokikrémmel töltött,sűrű öntetben lubickoló, friss és könnyed piskótát szolgáltak fel, melyről a kehely aljára érve vettük csak észre , hogy óriási adag, így szinte vacsorának is kielégítő volt.

A kevésbé édesszájúak számára is akadnak éhségűző finomságok, melyek közül bátran merem ajánlani a fekete erdei sonkás-mustáros toast-ot (790 forint), de különböző kenegetnivalók is kaphatóak.

Az árakról (a kávék esetében mérettől függően):

Eszpresszó alapú  kávék :320 Ft -550 Ft

Tejeskávék: 450 Ft – 750 Ft

Teák: 590 Ft

Toast szendvicsek:690 Ft -790 Ft

Nassolnivalók: 490 Ft – 890 Ft

Kiszolgálás:5/5

Kínálat:5/5

Minőség:5/5

Ár/érték:4/5

A honlap: Barbár