Székesfehérvári nyaralásunkat töltöttük épp, és azon kezdtünk el gondolkodni, melyik étterembe kell mindenképpen ellátogatnunk itt tartózkodásunk alatt. Véletlenül találtam rá a 67-re, és miután némi kutatás után kiderült, hogy a Dining Guide idén beválasztotta a 10 legjobb étterem közé, így a kérdés el is dőlt.
Előző nap foglaltunk asztalt és odaérkezésünkkor egy nagyobb turistacsoport ült bent, ezért nekünk sajnos csak kint jutott asztal, ami a 35 fokos hőség miatt kissé elszomorított minket, ettől függetlenül még nagyon izgalmas ebéd előtt álltunk. Nem árt tudni, hogy a fotókon semmit sem változtattam, valóban ennyire élénk színűek és gusztusosak voltak az ételek. Mivel az összes választott ételt végigkóstoltam, ezért a következőkben mindkettőnk menüjére kitérek.
A honlapon olvasható menütől kissé eltért a valós kínálat, viszont az aktuális fogások legalább annyira izgalmasnak és finomnak tűntek, így viszonylag gyorsan választottunk. Márk egy nagy adag „67” húslevest kért házi készítésű töltött raviolival, én egy ideig gondolkoztam, hogy a meleg miatt eperlevesre cseréljem az előre kinézett kukoricakrémlevest, de végül úgy döntöttem, megkóstolom az utóbbit, mert még sosem ettem.
Mi a húslevest apró tésztadarabkákkal képzeltük el, ehhez képest egyetlen óriási darab raviolival a közepén érkezett a lé.
Emiatt kezdetben elég üresnek tűnt, de amikor Márk felvágta a raviolit, szinte kizuhantak belőle az apróra szeletelt zöldségek és a húsok. Az alapanyagok jó minőségűek voltak, a ravioli is tisztességes volt, de nem különösebben extra.
Az én kukoricalevesem zöldfűszeres túróval viszont már a tálalásában is élményszámba ment. Szervírozáskor csupán a tányérban pihenő túróhenger került elém, majd a pincér az asztalnál külön kancsóból öntötte rá a kukoricalevest. Sajnos nincs összehasonlítási alapom ezzel a fogással kapcsolatban, de az biztos, hogy kellemesen sűrű, intenzív kukoricaízű volt, a nyilvánvaló összetevőn kívül nem is éreztem ki belőle semmilyen más hozzávalót, annyira harmonikus íze volt.
Közben kértem egy házi limonádét, amiről két okból nem mellékelek fotót: egyrészt mert egy festett műanyag pohárban érkezett, így nem látszódna semmi belőle, másfelől pedig nem nyújtott különösebb élményt, átlagos, jó íze volt. Viszont annál emlékezetesebb volt a borválasztás: a pincérek nem egy-egy asztalt vittek, hanem ahogy éppen ráértek, azt a vendéget szolgálták ki, így a borlapot másik felszolgálótól kértük el, mint akitől az elején rendeltünk. Ez azért hangsúlyos, mert ahogy megkaptuk, azonnal ajánlott is megfelelő nedűt a főételhez, nyilván utánaérdeklődött a rendelésünknek. Ez nagyon szimpatikus vonás volt és bizalommal töltött el minket, így az egyik hozzáillő borból,a St. Andrea pincészet Hangács névre keresztelt bikavéréből kért Márk egy decit kóstolónak, és bőven beváltotta a hozzá fűződő reményeket.
Ami a főételeket illeti, a hasonló kaliberű helyekhez képest nagyobb volt a választék. Egy rose-ra sütött kacsamellet rendeltem sajtos gratin burgonyával (a köretre nem mernék megesküdni, mert sajnos az étlapon már más szerepel). A kacsahús az első szelet kivételével omlós és könnyű volt, de az én ízlésemnek kicsit enyhe volt a fűszerezése, a hozzáadott burgonya puha és friss, élményszámba ment, pedig nem vagyok oda különösebben a köretekért.
A másik főfogásunk egy elég felkapott alapanyagból, Angus szarvasmarhából készült, az étlapon több ilyen fogás is szerepelt. Az argentin Angus hátszín vargányás burgonyapürével és zöldsalátával volt Márk ebédjének egyértelmű tetőpontja. A hús tökéletesen volt elkészítve, puha, mennyei ízű volt,jól illett a friss zöldsalátához és a kellemesen vargányás püréhez.
Desszertfronton a megszokott néhány tételből álló, izgalmas választékot hozta a hely. Az általam kinézett "lúdlábtorta" most nem szerepelt az étlapon, így egy vaníliatortát kóstoltam meg házi eperfagyival. Ugyan kicsit tartottam tőle, hogy egy vastag, nehéz piskótát fogok kapni, de szerencsére itt a tortát is másképpen értelmezik: két vékonyka piskótalap között könnyű, igazi bourbon vaníliából készült krémet halmoztak, a mennyiség is nagyszerűen el volt találva. A házi eperfagyi pedig egészen fantasztikus volt: életemben nem ettem még ilyen brutálisan igazi fagyit, mintha egy kiló friss epret fogyasztottam volna el. Tökéletes lezárása volt az ebédemnek, kíváncsi lettem a többi fagylaltjukra is ( a facebook-os oldalukon láttam,hogy jelenleg málnafagyival kínálják ugyanezt, szóval mindenképp érdemes megkóstolni.)
A másik desszert egy klasszikus madártej volt, ami hasonló adottságokkal rendelkezett, mint a torta. Látványra is gyönyörű, nagy tojáshabbal a tetején, körbelocsolva vaníliás öntettel: magasan átlagon felüli volt.
Kiszolgálás:5/5
Kínálat:5/5
Minőség:5/5
Ár/érték: 5/5 Kategóriájában kifejezetten jó árakkal dolgozik ( egyedül a bor okozott kisebb sokkot, mert egy deciért 1350 Ft-ot kértek el, de hát egyszer élünk)
